Tódor napja
Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 után idén ismét lehetővé tette, hogy az egyesület ágazati hírportálján és az Év Fája tematikus weblapon keresztül szavazzanak erdész tagtársaink, erdész kollégáink és a szakmán kívüli érdeklődők a jövő évi „Év Fájára”, mellyel a 2015. esztendő fafaját választották meg a szavazásban résztvevők.Tovább >>>
Az erdőtelepítések esetében 1,4 milliárd forint, a Natura 2000 erdőkben elrendelt korlátozások miatti kompenzációként 2,5 milliárd forint, a fiatal erdők ápolása érdekében az eddig beérkezett összes kifizetési kérelem igénylése alapján 505 millió forint, erdő-környezetvédelmi programban való részvételért 180 millió forint, a károsodott erdők helyreállítása érdekében pedig 82 millió forint kifizetését december hónapban megkezdte és a következő év első felében folyamatosan teljesíti az MVH.Tovább >>>
Feljelentette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Vasile Oprea Maros megyei prefektust a román Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, miután a kormánymegbízott a Bánffy-örökösök erdő-visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte egy Maros megyei bíróságról.Tovább >>>
Eddig több mint 70 ezren keresték fel az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (ekáer) honlapját, az üzemeltető Biorobotok Informatikai Kft. a rendszer január 1-jei indításáig további erősödő érdeklődésre számít - közölte a cég kedden az MTI-vel.Tovább >>>
A Bükk szívében, Miskolctól mintegy 30 kilométerre található a hangulatos hegyvidéki zárvány település, Répáshuta. A környező erdők és hegyi kaszálórétek kitűnő helyszínt biztosítanak az ÉSZAKERDŐ Zrt. BIKK-MAKK Erdészeti Erdei Iskola természetismereti tananyagának megismertetéséhez, elmélyítéséhez.Tovább >>>
Az Erdő-Mező Online és Magazin több képet és egy videót is kapott a Bedő Albert Erdészeti Szakiskola és Kollégium egyik oktatójáról. A felvételek azt mutatják be, hogyan dolgoznak a jövő erdészei az iskola tanulmányi erdejében. Erdőhasználat gyakorlat a nyári vihar által kidöntött állományban.Tovább >>>
Hazánkban most először próbáltak ki egy kefés kenőgépet inváziós növények irtására, mely igen jól vizsgázott. A vegyszert ennek segítségével nagyon precízen lehet felvinni a növényekre anélkül, hogy az a talajra, vagy más növényekre cseppenne.Tovább >>>
Az Őrség és Göcsej hagyományos almafajtái címmel a tájegység őshonos fajtáit, szaporításukat, felhasználásukat bemutató kötetet jelentetett meg a Göcsej Természetvédelmi Alapítvány. A csaknem 270 oldalas, fotókkal illusztrált könyvet hétfőn mutatták be Zalaegerszegen.
Tovább >>>Ha valamelyik mezőgazdasági termelő nem volt elég körültekintő, a 21 ezer forinttól akár 2,3 millió forintig is terjedhet a 10 tonna feletti lassú jármű pótkocsik biztosítása - olvasható az Agrofórum Online oldalán. Az agrároldal szerint azokat ugyanis egy csoportba sorolták a kamionok és teherautók pótkocsijaival. A probléma pedig az erdőgazdálkodókat is érintheti.
Hazánkban gyakorlati körülmények között a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél mutatkoztak be a horvátországi Hittner gyár EcoTrac erdészeti közelítőgépei. A magyar forgalmazó, az Agro-Alfa Kft. ugyanis az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Gépesítési Szakosztályának rendezvényén kapott kiemelt szerepet. A Hittner közelítői szülőföldjükön már megállták a helyüket, ami annak is köszönhető, hogy fejlesztésük a Horvát Állami Erdészet és a helyi Erdészeti Egyetem részvételével történt. Tovább >>>
Csak egy flexed van, de fát szeretnél vágni? Vannak, akik ezt a problémát egy rövid szereléssel megoldják. Ezt mutatja be az alábbi videó is. Ettől függetlenül a fakitermeléshez továbbra is az igazi motorfűrészeket ajánljuk...Tovább >>>
Az múlt héten bekövetkezett jégkár rengeteg magánerdőt is érintett. Emiatt a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) rövid felhívást tett közzé honlapján.Tovább >>>
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) ellenzi az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (eáker) jelenlegi tervezet szerinti bevezetését, mert álláspontjuk szerint az új rendszer átgondolatlan, és nem veszi figyelembe a mezőgazdasági termelés, kereskedelem és áruforgalom sajátosságait - közölte a szervezet az MTI-vel pénteken.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. november 11-én Lakiteleken tartott Kutatói Napján Alföldi Erdőkért Emlékéremmel tüntettek ki azokat a szakembereket, akik az alföldi erdők telepítésében, felújításában, nevelésében, ill. ezek fejlesztését szolgáló területeken kiemelkedő munkát végeztek és jelentős mértékben hozzájárultak az Alföldi Erdőkért Egyesület eredményes működéséhez.Tovább >>>
Közbeszerzési pályázatot követően, a Hortobágyi Nemzeti Park megbízása alapján 105 hektáron végez erdőápolási munkákat a Jánosik és Társai Kft. külterület gondozó ágazata - tájékoztatott Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa.Tovább >>>