Ilona napja
Vadaskertben tenyésztett szarvasbikákat lövetett ki egy szlovák vadásszal, és hamis papírokkal igazoltatta a trófeákat az a vadásztatással foglalkozó zalai férfi és két társa, akik ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség emelt vádat - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.Tovább >>>
Országos átlag felett növelte eredményeit Sopron A 2016-os általános felsőoktatási felvételi eljárás során több mint száztizenegy ezer továbbtanulni vágyó fiatal adta be a jelentkezését az ország hatvanhat felsőoktatási intézményének valamelyikére. Az áprilisi jelentkezési adatok alapján a Nyugat-magyarországi Egyetemre jelentkezők száma összesen 6%-kal nőtt, míg azok aránya, akik az összes választott intézmény közül első helyen jelölték az egyetemet, 10%-kal volt magasabb a tavalyi számnál.Tovább >>>
Huszonnégy országból mintegy 340-350 lövész érkezik a 27. elöltöltő fegyveres világbajnokságra, amelyet augusztus közepén Sarlóspusztán rendeznek meg.Tovább >>>
Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2016. június 15-én kihirdetett 2016. évi LXVI. törvény a mezőgazdasági őstermelőkkel kapcsolatosan számos módosítást tartalmaz, amelyek egy része már év közben, 2016-ban hatályba lép. Ezek a változások nem a jövedelem meghatározásával kapcsolatosak, hanem az őstermelőkkel kapcsolatos meghatározásokat egészítik ki, illetve az őstermelők nyilvántartását és ellenőrzését szabályozzák.Tovább >>>
Térképet készítettek az elmúlt 5 év 25 medvetámadásáról, amely Hargita megyében történt. Székelyföldön évről-évre egyre nagyobb gondot okoz a medvék számának gyarapodása, és az, hogy az állatok gyakran betérnek a településekre is. Tavasszal a háromszéki Málnásról érkeztek ilyen hírek, néhány napja pedig Brassóban sebesített meg egy férfit egy medve. A térképre felvitt 25 medvetámadás egyetlen megyére riasztó képet ad.Tovább >>>
A Magyalosi lőtér életében újabb kiemelkedő jelentőségű esemény zajlott 2016. július 8-án. Csontos István, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. fiatalon elhunyt főmérnöke emlékére másodízben megrendezett verseny, egyben a Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnokságának egyik fordulója is volt.Tovább >>>
A megfelelő irányú fejlesztésekkel és támogatásokkal akár 15 ezer fővel emelkedhetne a magán-erdőgazdaságoknál foglalkoztatottak száma, az eddig kihasználatlan területek bevonásával pedig az erdészettel foglalkozó cégek is növekvő bevételre tehetnének szert – derült ki a 2030-ig szóló nemzeti erdőstratégia tervezetéből. Mindehhez azonban a vállalkozások fejlesztésére, tőkeerejük növelésére és a jogszabályi környezet javítására is szükség van.Tovább >>>
Valótlanok azok a napokban megjelent hírek, amelyek szerint 2016. augusztus 1-től a mezőgazdasági vontatókra (traktorokra) is vonatkozik majd az elektronikus közúti árufuvarozó rendszerbe (EKÁER) történő bejelentési kötelezettség.Tovább >>>
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kidolgozta azt a formanyomtatványt, amellyel a saját célra felhasználandó faanyagot lehet szállítani.Tovább >>>
Idén a Bélkő lábánál, a Lak-völgyi tónál rendezték meg szombaton a 25. Heves Megyei Vadásznapot. Az esemény egyik újítása – a helyszínen túl – az volt, hogy részt vett a programokban a helyi horgászegyesület és az Agria Szabadidő Egyesület is.Tovább >>>
Július 2-án, szombaton rendezték meg a Töki Lovas Napot a Pest megyei településen. Az eseményen a szervezők rönkhúzó versenyt is tartottak, amelyen összesen hat fogat indult. A rönkhúzók a tudásukat két versenyszámban mérhették össze.Tovább >>>
Idén tizenkettedik alkalommal gyűltek össze a térség traktorosai Solymáron, a sportpályán. Több tucatnyi szebbnél szebb és öregebbnél öregebb erőgép vette birtokba a települést vasárnap. Láthattak az érdeklődők svájci Hürlimann, német Deutz, Kramer, de természetesen magyar Dutrát is.Tovább >>>
Augusztus 1-jétől néhány látszólag kisebb szabály változik az elektronikus közúti árufuvarozó rendszerrel (EKÁER) kapcsolatban. Ezek azonban eddig nem érintett, és így az alapszabályokat, teendőket sem feltétlenül ismerő vállalkozásokra terjednek ki. A LeitnerLeitner segítségével a piacesprofit.hu portál összegyűjtötte a legfontosabb változásokat!Tovább >>>