Keresési találatok erre a cimkére: erdő

Megkezdődtek a fabélyegzések a székelyföldi erdőben

Közel négy év után sikerült újraszervezni a szentegyházi erdő egy kisebb részének hivatalos őrzését – erről a Csíkszépvizi Magánerdészettel kötött megállapodást a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület (SZKE). Már el is kezdődtek a fabélyegzések egy széldöntéses dűlőben, ahol a tervek szerint tűzifát termelnek ki, amelyből a szervezet minden tagja megkapja a részét.Tovább >>>

Még fát is szállítottak a székelyföldi csettegőkkel

A kényszer szülte ezeket a házilag készített gépeket, amelyek jól mutatják, hogy az otthon épített technika is lehet használható, megbízható. Tovább >>>

Elhunyt V. Szabó Ferenc gyémántokleveles erdőmérnök

2019. július 10-én, életének 88. életévében elhunyt V. Szabó Ferenc gyémántokleveles erdőmérnök, a Bükki Nemzeti Park korábbi igazgatóhelyettese, az OEE Egri Helyi Csoport tagja. Végső búcsúztatása július 17-én szerdán 15 órakor lesz Egerben a Hatvani temetőben.Tovább >>>

Egyre többen akarnak erdőmérnökök lenni Sopronban

Népszerű a Soproni Egyetem a felvételizők körében: az idei általános felvételi eljárásban mintegy 15%-kal többen jelentkeztek városunkba, mint az előző évben. A legnépszerűbb az óvodapedagógus, az erdőmérnök, a faipari mérnök és a turizmus vendéglátás szak, de az újonnan indított képzések is kedveltek a fiatalok körében. Azok, akik az általános felvételi eljárásban nem járnak sikerrel, a pótfelvételi keretében még bekerülhetnek a felsőoktatásba.Tovább >>>

A Pilisi Parkerdő génmegőrzéssel is biztosítja erdeink jövőjét

A klímaváltozás negatív hatásaival szemben ellenálló, sokféle állat és növényfaj számára élőhelyet nyújtó, egészséges erdők megléte az élhető, fenntartható jövő feltétele. Ilyen erdők kialakításán dolgoznak a Pilisi Parkerdő szakemberei az erdészeti génmegőrző program megvalósításával is. Tovább >>>

A Margitszigeten tartják az ötödik Faápoló Magyar Bajnokságot

Idén ötödik alkalommal gyűlnek össze az ország legjobb faápolói, hiszen július 26. és 28. között a Margitszigeten rendezik meg az idei Faápoló Magyar Bajnokságot. A rangos és látványos eseményen ezúttal is komoly verseny várható.

Tovább >>>

Az állami erdőgazdaságoknál is folyamatos a parlagfű-mentesítés

Az állami - erdészeti, vízügyi, vasúti, önkormányzati - területeken folyamatos a parlagfű-mentesítés a közfoglalkoztatási program részeként - közölte a Nemzeti Agrárkutatási Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Tovább >>>

Letarolta a vihar a nyírségi faültetvényt - Drónvideó

Komoly pusztítást végzett a közelmúltban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében átsöpört nagy vihar. A károkról már eddig is lehetett hallani, az ítéletidőben sorra dőltek utakra a fák, leállították a vasúti forgalmat, sőt egy kutyamenhelyről is sok képet láthattunk a közösségi médiában. Az erdőkben és ültetvényekben is nagy károkat a hatalmas vihar, amit Bendzsa Tamás drónvideója mutat be.Tovább >>>

Konkrét változások a hazai erdészeti szaporítóanyag termelés és kereskedelem szabályozásában

Több éves előkészítő munka eredményeként változott meg a hazai erdészeti szaporítóanyagok termelését és kereskedelmi szabályozásait tartalmazó korábbi FVM rendelet az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács és a hatósági, illetve jogalkotói oldalak közös együttműködésének eredményeként.Tovább >>>

Az újraerdősítés lehet a legjobb megoldás a klímaváltozás ellen

Az erdőtelepítés a leghatékonyabb megoldás a globális felmelegedés problémájára - állítják svájci kutatók, akik szerint az eddig véltnél sokkal több, nem kevesebb mint 900 millió hektárnyi területet lehetne fásítani világszerte, aminek eredményeként 25 százalékkal csökkenne a légköri szén-dioxid mennyisége.Tovább >>>

Erdőökológusok vadítják vissza az erdőket egy természetvédelmi program keretében

Egy kísérleti program keretében ökológusok a gazdasági tevékenység alatt álló erdőkben egy-egy területet "visszavadítva" természetesebb, az idősebb őserdőkre jobban hasonlító erdőállomány kialakulását segítik Magyarországon. A természetes erdők és az őserdők amellett, hogy megőrző helyei a biológiai sokféleségnek, a klímaváltozás is kevésbé érinti ezeket a területeket - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.Tovább >>>

Újra tűzgyújtási tilalom van öt alföldi megyében

Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása miatt az alföldi térség erdőterületein található avar réteg kiszáradása miatt tűzveszély alakult ki. 2019. július 3-tól öt megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. Tovább >>>

Aki erdészeti iskolában tanította le az életét, az nagyon ragaszkodik a természethez

Tihanyi Klára hatszor volt osztályfőnök és egy ideig igazgatóhelyettesként is dolgozott a Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnáziumban, ahol 1981-től tanított. Tavaly szeptemberben vonult nyugdíjba. Szeged városa pedagóguséletmű-díjjal jutalmazta.Tovább >>>

Vélhetően farkasok ejtettek el egy szarvasmarha borjút a Zemplénben

Farkasok végezhettek egy másfél mázsás szarvasmarha borjúval a hétvégén a Zempléni-hegységben lévő Füzéren - közölte Horváth Jenő gazdálkodó az MTI-vel hétfőn.Tovább >>>

<< < 109. / 363. oldal > >>