Ödön napja
2017. november 2-án, az Alföldi Erdőkért Egyesület hagyományos Kutató Napján idén is átadták az Alföldi Erdőkért Emlékérem kitüntetéseket. Ezúttal összesen kilenc személy munkáját díjazták, köztük Dr. Tóth Béla okleveles erdőmérnököt, címzetes egyetemi tanárt posztumus kitüntetéssel.Tovább >>>
Immáron 25. alkalommal rendezte meg az Alföldi Erdőkért Egyesület éves Kutató Napját - ezúttal november 2-án, Lakiteleken. Ez elmúlt negyed évszázad alatt 293 publikáció, 196 előadás és 97 poszter született.Tovább >>>
Megkezdődött a 2017-es STIHL Timbersports Világbajnokság Norvégiában, ahol a magyar fakitermelő válogatott is megmutathatja tudását. Csütörtökön az egyéni verseny selejtezőjével vette kezdetét a sportfavágók legnagyobb megmérettetése, amelyen Juhász István is elindult nemzeti színekben.Tovább >>>
Huszonhárom veszélyes medve kilövését, és egy áthelyezését hagyta jóvá a szeptember elején kiadott miniszteri rendelet alapján a román környezetvédelmi minisztérium.Tovább >>>
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósághoz (BfNP) kerül a vadászati jog azon a 24,4 ezer hektárnyi dél-nyugat balatoni területen, amelynek jogosultja korábban a Hubertus Bt. volt - értesült az MTI. A Magyar Közlönyben nyár végén megjelent kormánydöntés értelmében 200 millió forintot biztosítanak a BfNP számára vadászati infrastruktúra kialakítására.Tovább >>>
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság orvvadászat bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 35 éves helyi lakos ellen.Tovább >>>
Magyar Néphadsereg Veszprémi Erdőgazdasága néven 1967. július elsején alakult meg a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. jogelődje. Az 50 éves évforduló alkalmából emlékkövet állítottak a társaság veszprémi központjának udvarán.
A tavasszal megrendezett Equus Napokon az Állatorvostudományi Egyetem diákjai nagy szeretettel fogadták a Fehér Csaba és Fehér Sára meghívására oda látogató erdőmérnök hallgatókat. A baráti fogadtatás nyomán, és a két kar hallgatóságának egyre erősödő baráti viszonyának köszönhetően a soproni viszontlátás lehetőségéről már hónapokkal korábban elkezdődtek az egyeztetések. Október 12-ét találtuk legmegfelelőbbnek a közös soproni rendezvény megtartására.Tovább >>>
November 2-tól és 4-ig visszatér a norvég olimpiai városba, Lillehammer-be a STIHL Timbersports Világbajnokság. Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak és az egyéniben is versenybe szálló Juhász Istvánnak!Tovább >>>
Betört egy tusnádfürdői lakóházba és kirámolta a hűtőszekrényt egy medve - írta szerdán a Székelyhon.ro portál.Tovább >>>
Az október végi szélvihar is károkat okozott az Egererdő Zrt. területén - tudta meg az Erdő-Mező az állami erdőgazdaságtól. A részvénytársaság minden erdészete beszámolt valamilyen problémáról. Egyes területeken csak néhány fa dőlt ki, ám azok miatt többek között egy egri és egy mátranováki erdőfelújítás vadkárelhárító kerítése is megsérült. Ennek javítása már szerdán elkezdődik.Tovább >>>
Nagy László és kutatótársai a hazai erdőkben is gyakori tuskógombák genetikáját vizsgálták, hogy kiderítsék, milyen evolúciós örökség rejlik rendkívüli erdőkárosító képességeik mögött. A szegedi és soproni kutatóknak a Nature Ecology & Evolutionben most megjelent eredményei hosszabb távon hasznot hozhatnak a növénykárosító gombák genomevolúciójának feltárásában, de az erdészeti védekezést és a komplex soksejtűség eredetének megértését is segíthetik.Tovább >>>
Laposnyán tartottak ellenőrzést a maros megyei rendőrök, akiket elkísértek a Brassói Területi Erdőőrség szakemberei is – tájékoztatott a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Tovább >>>
Néhány napja barna medvét fotózott a helyi vadásztársaság vadkamerája a Heves megyei Istenmezején. Az állat egy fa körül tűnt fel, majd tovább állt. A helyi vadászok szerint az első nyomokat 3-4 éve fedezték fel, és bár hozzátették, hogy vélhetően nem helyi medvékről van szó, valószínűleg a szomszédos Szlovákiából tévednek át, azonban egyre gyakrabban jelennek meg.Tovább >>>
A SEFAG Zrt. ötödik alkalommal rendezett trófeaszemlét Nagysallérban. Az immár hagyományosnak mondható mustrán a szeptemberi időszakban terítékre került gímbikákat, illetve – a késő októberi időpontra tekintettel – dámvad trófeákat mutattak be.Tovább >>>