Ödön napja
Ezen a héten hiánypótló, egyészen egyedi szabadidőparkot adnak át a gyermekeknek és családoknak a Budakeszi Vadasparkban, amelyet a legkisebbek akár már a következő hétvégén birtokba vehetnek. A tematikus Erdészeti Játszótéren a kalandrá vágyó fiatalok a magyar erdészek másfél évszázados hagyománnyal rendelkező, sokszínű munkáját, az erdőgazdálkodás komplex feladatait és az erdészeti gépeket ismerhetik meg közelebbről.Tovább >>>
Fakitermelés kezdődik a héten a nyíregyházi Sóstói-erdőben. A kórháztól északra fekvő területen, két egymás melletti erdőrészletben, négy hektáron dolgoznak majd a fakitermelők.Tovább >>>
Tizenhárom éve nem kereskedtek olyan drágán a chicagói kereskedelmi tőzsdén (CME) a fűrészáru (angolul lumber) termékekkel, mint most - írja a napi.hu. Az észak-amerikai piacon mintegy 260 köbméternyi fát legutóbb 2005 márciusában kötötték 410 dollárnál drágábban. Most pénteken pedig már 425 dollárért is történt kötés, miközben januárban még 304 dollárnál járt az árfolyam.
Tovább >>>Az Erdőtörvény 2017.szeptember 1-jén hatályba lépett módosítása miatt több, kapcsolódó jogszabályt is módosítanak. "A kormany.hu oldalon véleményezésre kiadott jogszabálytervezetek között található a "saláta"jogszabály, amelyből legalább támpontokat kaphatunk a tervezett változásokról" - hívta fel a figyelmet az alább letölthető dokumentumra a MERD Magáerdőkért Egyesület.Tovább >>>
Ügyvezető igazgatóként veszi át az Országos Erdészeti Egyesület titkárságának vezetését Szentpéteri Sándor okleveles erdőmérnök - közölték hivatalosan a oee.hu oldalon. Lomniczi Gergely főtitkár október 15-tel búcsúzik.Tovább >>>
A Kaeg Zrt. Jánossomorjai Erdészete 2017. évi, őszi fakitermelési munkáihoz vállalkozókat keres a mellékelt táblázatban foglalt fahasználatokra.Tovább >>>
A tavalyi kemény tél miatt sokan előrehozták az idei tűzifavásárlást, ezért már nyárra lecsökkentek az erdőgazdálkodók készletei. A nyári szabadságolások utáni fakitermelések még csak most indulnak, ezért országszerte átmenetileg lényegesen nehezebben lehet beszerezni a tüzelőt.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a Cserhát új kilátójáról, a Deseda Kalanderdő és a zselici erdő fejlesztéseiről, a fővárosi Erdővarázsról szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Hogyan tudott ismét nyerni Juhász István? Miként lett egyrejobb és jobb a legújabb válogatott kerettag, Hamvasi Ferenc? Milyen esélyekkel indul a norvégiai VB-n a magyar csapat? Milyen változások jöhetnek a STIHL klasszikus fakitermelő bajnokságában? Mindezt megtudhatod videónkból, amely szeptember 30-án, a Kékestetőn készült. Tovább >>>
Akácfát lopott és engedély nélkül tartott magánál lőfegyvereket és lőszereket egy 67 éves vanyarci férfi, akit egy erdőőr zavart meg a fa elszállítás közben. Egy Várgesztes közelében lévő gazdaságnál dolgozó gondnok pedig agancsokat lopott főnökétől. Rendőrségi hírek az erdőből.Tovább >>>
Tragikus hirtelenséggel, szeptember 29-én elhunyt Rakonczai Péter, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának vadgazda mérnök hallgatója. Temetése október 11-én volt, emlékére 12-én gyászszakestélyt rendeznek az Egyetemi Ifjúsági Házban. Az intézmény honlapjára felkerült nekrológ alább olvasható.Tovább >>>
A magyar erdőgazdálkodás meghatározó alakja, Kaán Károly születésének 150. évfordulója és az első hazai természetvédelmi terület, a debreceni Nagyerdő védetté nyilvánításának 78. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést és avattak emlékoszlopot kedden a debreceni erdészetben.Tovább >>>
Az Európai Bizottság által finanszírozott partnerség, élén a FAO-val afrikai, karibi és csendes-óceáni országoknak segít a vadhús helyett más állati fehérjére való átállásban.Tovább >>>
A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy a közjóléti berendezések és közjóléti létesítmények bejelentéséhez használatos formanyomtatványokat megújították, és azok elérhetők a Nyomtatványok között.Tovább >>>
Hétfőn a kormánynak feltett kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ért véget az Országgyűlés ülése, amelyen ismét felvetődött az állami erdőterületek, és azok privatizációjának témája.Tovább >>>