Keresési találatok erre a cimkére: Erdőgépker Kft.

A WWF is megszólal az akác ügyében: a jelenlegi hazai szabályozás jó

Glattfelder Béla magyar európai parlamenti képviselő szerint elfogadhatatlan minden olyan uniós és magyar törekvés, amely az akác fafajok telepítését akadályozza, azok hatósági üldözéséhez vezet, vagy kiirtásukat célozza. Múlt heti nyilatkozatában kiemelte a faj méztermelésben betöltött szerepét, sőt környezetvédelmi szempontból is előnyösnek vélte a fafaj telepítését. Időközben több magyarországi erdészeti és méhészeti szakmai szervezet állt ki a nyilatkozat mellett.Tovább >>>

Kiváló idény - Nagyobb bevétel és eredmény a vadgazdálkodásból

A tavalyi, 2012-13-as vadászati évben a teljes ágazati bevétel 20,3 milliárd forint volt, amiből a vadhúsból származó összeg 5,3 milliárd forintot tett ki, ez utóbbi először haladta meg a külföldi bérvadászatból származó bevételeket - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.Tovább >>>

Kedvezett az eddigi enyhe tél a vadállománynak

Miközben a vadállománynak kedvezett az eddigi enyhe tél, a vadgazdálkodók esetében felemás a helyzet, kevesebbe került a vad etetése, mint egy hidegebb-havasabb időszakban, de a melegebb idő miatt kevesebb vadat ejtettek el, ami csökkenti a társaságok bevételeit.Tovább >>>

Így döntik a fát Olvasóink, és ezekkel a motorfűrészekkel - Válogatás Olvasóink képeiből!

2013-ban több száz fotót kaptunk Olvasóinktól, amelyek közül most a motorfűrészeket és a fadöntést, favágást ábrázoló fotókat válogattuk ki. STIHL, Husqvarna, Oleo-Mac fűrészek, kidöntött fák és favágók több mint félszáz képen!Tovább >>>

Egy V8-as láncfűrész mindig lenyűgöző (Videók)

Nem ez az első ilyen ötlet. Szinte már hagyománya van, hogy elvetemült favágók néha bekattannak, és olyan láncfűrészt építenek, amivel gyakorlatilag bármit szempillantások alatt miszlikbe lehet aprítani.Tovább >>>

Hódok döntik ki a fákat, a károkért senki nem kárpótolja az erdőgazdálkodókat

Egyre több kárjelentés érkezik a hazai vízfolyások mentén, a túlzottan elszaporodott európai hód miatt. Az erdőtulajdonosok sérelmezik, hogy a hódok kidöntik a fákat, és a károkért senki nem kárpótolja őket. A természetvédelmi törvény szerint viszont egy védett állat által okozott kárt az viseli, akinek a birtokán az adott kár keletkezett.Tovább >>>

Nyílt napok a Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégiumban

A Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium erdész-vadász, természetvédő, és faiparos képzéseket indít a 2013/14-es tanévben. Az iskola nyílt napjaira szeretettel várják a fenti képzések iránt érdeklődő diákokat az alábbi napokon.Tovább >>>

Jó gímszarvas-vadászati szezont zártak Veszprém megyében

A trófeabírálati eredmények azt igazolják, hogy a vadászatra jogosultak jó szezont zártak Veszprém megyében a későn kezdődő és a megszokottnál gyengébb bőgés ellenére.Tovább >>>

Sebzett vad vérebes utánkeresése Somogyban (Képek)

Nyúl András, a Magyar Vérebegylet Somogy megyei körzetfelelőse Alíz nevű 3 éves hannoveri vérebével egy sebzett gímszarvas bikát hozott terítékre Somogy megyében 2013. november 6-án. Nyúl András a 2009-es nemzetközi vérebverseny győztese, az idei november 7-10-i, 33. keszthelyi nemzetközi verseny vezetőbírója.Tovább >>>

Jövőre ismét INTERFORST nemzetközi erdészeti szakvásár Münchenben

A müncheni vásárvárosban (Messe München) 2014. július 16. és 20. között tizenkettedik alkalommal rendezik meg az INTERFORST nemzetközi erdészeti szakvásárt. Ebből az alkalomból szakmai bemutatóval egybekötött nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak Laubau bei Ruhpoldingban, a Bajor Állami Erdészet Erdészeti Képzőközpontjában.Tovább >>>

Trófeamustra az Északerdő Zrt.-nél (+KÉPEK)

Egész Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből jöttek a vadászok az ÉSZAKERDŐ Zrt. trófeamustrájára, amire a Senyői vendégháznál került sor. A résztvevőket Zay Adorján, az erdészeti társaság vezérigazgatója köszöntötte.Tovább >>>

Új alkatrész üzemet avatott a FAE Group Olaszországban

A FAE Group 2005 óta van jelen Dél-Tirolban; saját gyártórészleggel Gossensaß városában és kereskedelmi irodával Bolzano-ban. 2012-ben a gossensaß-i üzem több mint 1400 forgó- és több ezer egyéb alkatrészt gyártott, most pedig új alkatrészüzemmel bővült.Tovább >>>

Megosztva - Kapitális szarvasbikát lőtt egy német vadászvendég a bőszénfai vadaskertben (+Kép)

Kapitális szarvasbikát lőtt egy német vadászvendég a Kaposvári Egyetem bőszénfai vadaskertjében - osztotta meg a Facebookon a Bőszénfai Szarvasfarm kedd délután.Tovább >>>

12 kilogramm feletti trófeák Zalában - 13,29 kilogramm volt a legnagyobb idén

Zala megyében 493 gímszarvasbikát mutattak be hatósági trófeabírálaton a szarvasbőgés idején - tájékoztatta a megyei kormányhivatal osztályvezetője hétfőn az MTI-t.Tovább >>>

Szarvasbőgési helyzetkép az ÉSZAKERDŐ Zrt. vadászterületeiről - Szentléleki Tibor osztályvezető írása

Érdekes képet mutat eddig az idei szarvasbőgés. Ahogy beléptünk szeptember hónapba, az első héten - az ilyenkor szokásos utolsó egyeztetések, előkészületek után - vártuk, hogy az erdészetek mikor számolnak be arról, hogy ELKEZDŐDÖTT…., megszólaltak az első bikák.Tovább >>>

<< < 43.933333333333. / 49. oldal > >>