Hermina napja
Minden eddiginél több csapat mutathatta meg tudását a szeptember 8-án megrendezett favágó versenyen, hiszen hazánk 40 legjobb csapata vehetett részt a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjén. Az összecsapásnak idén a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok adott otthont, aminek köszönhetően szép számú közönség kísérte végig a rangos megmérettetést.Tovább >>>
2018-ban tizedik alkalommal nyitotta meg kapuit az innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállítás és szakvásár a Novomatic Aréna területén. Hazánk legjelentősebb szakai rendezvényén ezúttal is számos érdekes és hasznos erdészeti gépet, technológiát láthattak a látogatók. A nagy nemzetközi gyártók termékei mellett, mint például a John Deere, a Ponsse, a Komatsu vagy a Posch, ezúttal is érkeztek magyar gépgyártók az erdészet fellegvárába.Tovább >>>
Idén is harvesterek, forwarderek, erdészeti vonszolók és egyéb erdészeti gépek lepték el a Novamatic Aréna környékét az InnoLignum Sopron idején. A rendezvény első napján hivatalosan is megnyitották az idén tíz éves jubileumát ünneplő erdészeti és faipari kiállítást. Tovább >>>
Az Ipoly Erdő Zrt. Nagymarosi és Kemencei Erdészete pályázatot hirdet fakitermelői feladatok elvégzésére. A részletes pályázati felhívás és mellékletei előzetes bejelentkezés után átvehetők személyesen, letölthetők a www.ipolyerdo.hu honlapról vagy e-mailben igényelhetők. A részletes pályázati kiírások alább olvashatók.Tovább >>>
Minden eddiginél több csapat mutathatta meg tudását a szeptember 8-án megrendezett favágó versenyen, hiszen hazánk 40 legjobb csapata vehetett részt a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjén. Az összecsapásnak idén a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok adott otthont, aminek köszönhetően szép számú közönség kísérte végig a rangos megmérettetést.Tovább >>>
Ha erdészet és faipar, akkor természetesen Sopron! Ez a kijelentés évtizedek óta megállja a helyét, 10 éve azonban nem csak a szakmai oktatás magas színvonala miatt igaz a mondás. A két ágazat képviselői ugyanis idén 10. alkalommal gyűlhetnek össze az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásáron és Rendezvénysorozaton, a Novomatic Arénában, szeptember 13. és 15. között.Tovább >>>
A FŐKERT Nonprofit Zrt. kezelésében álló Városmajor gyönyörű parkja és fái adnak otthont a IV. Faápoló Magyar Bajnokságnak 2018. augusztus 25-26-án. Az ingyenesen látogatható rendezvényen látványos bemutatók során nyerhetnek bepillantást a látogatók az aktuális faápolási módszerek világába.
Tovább >>>A Pilisi Parkerdő magasabban fekvő területein rekordmennyiségű erdei gyümölcs termett az idei évben. A természetjárók június-július fordulóján rég nem látott tömegű málnával találkozhattak a Dobogókő környéki erdőkben, a parkerdő munkatársai szerint augusztusra rekordnak számító szedertermés is várható. A Pilisbe indulóknak tehát érdemes figyelniük a gyümölcsök érésére, és kosarat, vagy egy kisebb dobozt vinni a túrára, amibe napi két kilónyi bogyót kedvükre szüretelhetnek.Tovább >>>
Július 14-én, szombaton rendezték meg a STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokságot, ahol a sportfavágás legjobbjai mérhették össze tudásukat hat versenyszámban. A nap végén nem meglepő módon ismét Juhász István állhatott fel a dobogó legfelső fokára, immáron hatodik alkalommal, mellette Bozsó Zoltán „Zoka” és Hamvasi Ferenc kapott helyet.Tovább >>>
Sikerrel védte meg az örökerdők kezelésének ökonómiai kérdéseivel foglalkozó értekezését, majd a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tanévzáró kari tanácsülésén ünnepélyes keretek között vehette át summa cum laude minősítéssel doktori címét Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. termelési és természetvédelmi főmérnöke.Tovább >>>
Székelyföldi fenyőerdő szitáló esőben - Fotó: Gribek Dániel[/caption] Nemzetközi bíróságokhoz fordulnak Bánffy Dániel volt magyar földművelésügyi miniszter örökösei amiatt, hogy a román állam újból államosította a magyar nemesi család 9300 hektárnyi erdejét Maros megyében - közölte a család az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben.Tovább >>>
Az elmúlt hetek hazai medveészlelései során tanúi lehettünk annak, hogy a nagyragadozók jelenléte aggodalmat kelthet a lakosság körében - még akkor is, ha ezekben az esetekben erre nem volt okunk. A WWF Magyarország 2017 végén indult Euro Large Carnivores LIFE projektjének elsődleges célja épp az, hogy a nagyragadozókkal foglalkozó különböző érdekcsoportok - többek között állattartók, vadászok, természetvédelmi szakemberek, természetjárók és döntéshozók - közti kommunikációt elősegítse. Az egyes érdekcsoportok ennek jegyében találkoztak Répáshután egy országos szakmai nap keretében.Tovább >>>
Múlt héten az OEE Vándorgyűlés előtti napokban lezajlott az Év Erdésze Verseny 2018-as országos döntője Gyulán. A Dalerd Zrt. szervezésében lezajlott megmérettetést a Bakonyerdő Zrt. erdésztechnikusa, Tóth Péter nyerte meg.Tovább >>>