Keresési találatok erre a cimkére: megújuló energia

Agritechnica 2015 - Fliegl újdonságok erdőgazdálkodók számára

A november 8. és 14. között zajló hannoveri Agritechnica egyik jelentős kiállítójaként a Fliegl is sok újdonsággal várta az érdeklődőket. A pótkocsik, és az állattartás különböző eszközei mellett két erdészeti újdonságot is bemutattak a sajtó képviselőinek. Az egyik a Fliegl Beaver vágó-fogó, a másik pedig a Fliegl új gally és bozótvágója.Tovább >>>

Nagyobb hozamú energiafűzet nemesítettek ki Dombóváron

Az eddigieknél nagyobb biomasszahozamú energiafűzfajtát nemesített ki két agrárcég és az MTA konzorciuma egy kétéves, 630 millió forint költségvetésű projekt keretében - közölte a konzorciumvezető Agrár-Béta Kft. az MTI-vel.Tovább >>>

Így dolgoztok ti - Őszi fakitermelés a Mecsekben (KÉPEK)

Az ország szinte minden pontján folyik a fakitermelés, így a Mecsekben is. Olvasónk, Kökény Soma gyönyörű őszi képein látható, hogyan dolgoznak a fakitermelők, és az erdészeti gépek az erdőn. Így dolgoztok ti cikksorozatunkban Flóra Márk és társainak munkáját mutatjuk meg fotókon keresztül. John Deere erdészeti vonszoló és felújított, átfestett Ford erdészeti traktor.Tovább >>>

Eladó facsemeték, erdészeti szaporítóanyagok - Apróhirdetések

Az Erdő-Mező Magazin legfrissebb, erdészeti csemetés különszáma most először jelent meg nyomtatott formában. A lapot olvasóink már kezükbe kaphatták, ám az újságba bekerült apróhirdetéseket honlapunkon is közzé tesszük. Eladó facsemeték és erdészeti szaporítóanyagok az  ország minden tájáról.Tovább >>>

NFM: új szemléletű klímapolitikára kell átállni

Új szemléletű klímapolitikát szorgalmaz az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), ezért kidolgozta egy új rendszer alapjait - hangsúlyozta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) illetékes államtitkára hétfőn az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén.Tovább >>>

Falopások ezrei miatt intézkednek a rendőrök

Országszerte összesen 2440, falopással összefüggő esetben kellett intézkednie a rendőrségnek idén októberig – tudta meg a Magyar Idők az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatától.Tovább >>>

Gyuricza Csaba: A kulcspozíciók 40-45 százalékában történtek cserék az MVH-nál

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) korábbi vezetőinek 40-45 százalékától vált meg a szervezet annak érdekében, hogy megelőzzék a korábbi időszakban tapasztalt visszaéléseket – közölte a Magyar Időkkel Gyuricza Csaba, a hivatal elnöke. Tájékoztatása szerint már gazdabarát működésre álltak át, és idén a közvetlen támogatások keretéből 200 milliárd forintot tudnak eljuttatni a magyar gazdálkodókhoz. Emellett az előző uniós költségvetési ciklus zárásaként további 90-100 milliárd forintot utalhatnak a kedvezményezetteknek a vidékfejlesztési programból.Tovább >>>

Vaddisznóhajtás Háromszéken (KÉPEK)

Székelyföldi meghívást kaptunk a háromszéki Pro Silva Vadászegyesülettől, hogy fotósként részt vegyünk egy vasárnapi vaddisznóhajtáson. A jó hangulatú vadászaton végül egy vaddisznót sikerült elejteni.Tovább >>>

A jövő héten folytatódik a csapadékos, hűvös idő

A jövő héten folytatódik a csapadékos, hűvös idő. Többször lehet havas eső, a magasabban fekvő helyeken hó is, a leghidegebb órákban többfelé lehetnek mínuszok, néhol még napközben is fagypont közeli értékekre kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.Tovább >>>

Lázár János elégedetlen az erdőgazdaságok tevékenységével

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos sajtótájékoztatóján az állami erdőgazdaságokról is beszélt a hét végén. Az mno.hu tudósítása szerint a miniszter megvárja a KEHI vizsgálatait az erdőgazdasá­gok kapcsán, miután az Állami Számvevőszék rendszerszintű szabálytalanságokat tárt fel az állami cégeknél. Kiderült, Lázár elégedetlen az erdőgazdaságok tevékenységével.Tovább >>>

Ösztöndíj pályázat szociálisan rászoruló erdészeti felsőfokú képzésben résztvevők számára

A VALETE 82 SZOCIÁLIS ÉS ISMERETTERJESZTŐ ALAPÍTVÁNY (a továbbiakban: Alapítvány) pályázatot hirdet szociálisan rászoruló, Magyarországon erdészeti tevékenységet ellátó, aktív, nyugdíjas, illetve elhunyt erdész végzettségű szülő, illetve szülők erdészeti felsőfokú képzésben (Erdőmérnöki Kar) résztvevő gyermekei részére.Tovább >>>

2016 januárjától nyilvántartásba veszik a hazai fakitermelőket

Új nyomon követési rendszer kiépítésével venné elejét az illegális fakitermelésnek a kormány. Az érintett szereplőknek a jövő év elejétől a Nébih honlapján kell regisztrálniuk. A hatóság szerint a falopás mértéke hazánkban évi 500 ezer köbméterre tehető. Tovább >>>

Ősi, 380 millió éves megkövült erdőket fedeztek fel a Spitzbergákon

Ősi, 380 millió éves erdők kövületét tárták fel a Jeges-tengeren található Spitzbergákon brit kutatók, akik szerint a fosszilis vadon is felelős lehetett a bolygó elmúlt 400 millió évében bekövetkezett drasztikus éghajlatváltozások egyikéért.Tovább >>>

PONSSE történelem 45 év távlatában (+KÉPEK)

Idén 45 éves a világ egyik legnevesebb erdészeti gépgyártója, a finnországi PONSSE. A skandináv vállalat majd félszáz éve mutatta be első forwarderét a nagyközönségnek, amely azóta rengeteget fejlődött, változott, és a piac egyik legelismertebb szereplőjévé vált. A PONSSE PAZ, az S20 és az S15 erdészeti kihordó után 1985-ben már harvestereket is gyártottak. A jubileumi alkalomról a cég honlapja is megemlékezik, többek között egy fotós visszaemlékezéssel. Íme, 45 év erdészeti gépei a vieremä-i gyárból.Tovább >>>

<< < 278. / 451. oldal > >>