Keresési találatok erre a cimkére: szélenergia

A szlovák fafeldolgozók az erdőgazdálkodás és faipar támogatását kérik az új kormánytól

A Szlovák Köztársaság Fafeldolgozóinak Szövetsége felajánlotta együttműködését a hamarosan megalakuló kormánynak annak a programtervezetnek a kidolgozásában, amely működésüket, további tevékenységüket szabályozná. A szövetség vezetői és dolgozói üdvözlik, hogy a most alakuló kormánykoalíció programjában szerepel a szlovák erdőgazdálkodás és fafeldolgozó ipar észszerűsítése, a szlovák gazdaságba való intenzívebb bekapcsolása.

Tovább >>>

Áprilisban indul a fakitermelő versenysorozat

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságban a professzionalizmus és a fizikai erő találkozik, hogy a világ egyik legveszélyesebb szakmájában az ország legjobb szakemberei mérhessék össze tudásukat. Ebben az évben 6 regionális fakitermelő csapatverseny szolgál területi előselejtezőként a végső döntőt megelőzően.Tovább >>>

Regionális trófeabemutatót tartanak a hétvégén Szigetváron

A 2021-ben rendezendő „Egy a természettel” címet viselő Vadászati Világkiállítás felvezető évében különösen nagy jelentősége van az összefogásnak, a szakmai találkozóknak, egyeztetéseknek. Tovább >>>

Kutyáknál is előfordulhat halláskárosodás az erős zaj miatt - vadászkutyát is vizsgáltak

Az emberekhez hasonlóan a kutyáknál is előfordulhat, hogy csökkent hallóképességgel születnek vagy betegség, gyulladás, öregedés, esetleg erős zajnak való kitettség hatására károsodik a hallásuk - derült ki az Illinois-i Egyetem kutatóinak tanulmányából.Tovább >>>

Ha a vadásztársaság nem tud elég vaddisznót kilőni, külső segítség érkezik - Több ASP szabály változik

Az Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport közreműködésével megújult hazánk ASP mentesítési terve. Az új előírásokat az országos főállatorvos 2/2020. számú határozata tartalmazza. A dokumentumban – az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatok alapján – számos járványvédelmi előírást pontosítottak, esetenként egységesítettek, vagy egyszerűsítettek a szakemberek. Az új mentesítési terv célja az ASP elleni védekezés hatékonyságának emelése.Tovább >>>

Szentpéteri Sándor: nőtt az erdőtelepítési kedv, egyre több pályázatot nyújtanak be a gazdák

Az újonnan kinevezett erdőkért felelős helyettes államtitkár, Szentpéteri Sándor mind az erdészeti igazgatás, mind az erdőgazdálkodás területén jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik, amit az Állami Erdészeti Szolgálatnál eltöltött csaknem két évtized alatt, majd a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőmérnökeként szerzett. A lapunknak adott interjúban elmondta, jelentős erdőterület-növekedéssel számolnak a jövőben az állami támogatások révén. A Magyar Hírlap interjúja.Tovább >>>

Európai Bizottság: mindenki vegye ki a részét a biológiai sokféleség megőrzéséből

A vadon élő állatok és növények március 3-án esedékes világnapja alkalmából az Európai Bizottság új globális koalíciót hívott életre a biológiai sokféleség megőrzése érdekében - közölte az uniós bizottság kedden.Tovább >>>

Három medvét két lövésre - A Blaskovich fivérek hagyatéka

Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy két lövésre három medvét terített le egy máramarosi vadászat alkalmával. Blaskovich Györgynek (1878-1960) azonban sikerült a szerencsés véletlen. Testvérével, Blaskovich Jánossal (1883-1967) előszeretettel hódoltak a vadászat szenvedélyének, de műgyűjtőként, régészként és íróként is ismertté váltak. Emléküket napjainkban saját alapítású kúriamúzeumuk őrzi Tápiószelén, valamint egy 2003-ban kiadott nagyszerű könyv „Blaskovichok emlékezete” címmel.Tovább >>>

Ugron Ákos Gábor: Az összetartás a magyar erdészek hagyományos irányelve – Erdészek a székelyekért

Az összetartás a magyar erdészek egyik hagyományos irányelve, amelynek idén, a összetartozás évében különleges csengése van” – fogalmazott Ugron Ákos Gábor erdőmérnök, a Verga Zrt. vezérigazgatója az Erdő-Mező erdészeti portálnak, amikor arra kértük, hogy mondja el, miért tartja fontosnak, hogy aláírásával támogassa a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését a nemzeti régiók védelméről. A szakember családja Székelyföldről származik, így nem véletlen, hogy az elsők között írta alá a petíciót. Az Erdő-Mező cikksorozatban hívja fel a szakma figyelmét a nemzeti összefogás fontosságára.Tovább >>>

Romániában is országos erdősítési kampány kezdődött

Erdősítési kampányt indított pénteken a román környezetvédelmi minisztérium, ennek keretében idén 53 millió facsemetét ültetnek, 2500 új erdőt hoznak létre és 7000 létező fiatal erdőt egészítenek ki szerte az országban.Tovább >>>

Erdészeti jog - Törlik vagy sem, megszűnik - Mi lesz veletek, megbízott erdőgazdálkodók?

Országszerte a több ezret is meghaladja azon erdőgazdálkodók száma, akiknek a bejegyzése erdőgazdálkodási tevékenység ellátására szóló megbízási szerződésen alapul. A jelenleg hatályos Erdőtörvény szerint ezen jogviszonyok hatályukat vesztik 2020. május 7-én.Tovább >>>

Az Északerdő is kiszállította a szociális tűzifát - több mint 31 000 köbmétert

Több mint 31 300 köbméter tűzifa értékesített az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. a kormány által meghirdetett szociális tűzifaprogramban. Az állami erdőgazdaság 234 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzattal kötött szerződést, minden település határidőre megkapta a tüzelőt.Tovább >>>

Sok fát kidöntött a szélvihar a mátrai fenyvesben

Ismét pusztítást végzett a Mátra erdeiben a szélvihar. Egy 2,5 hektáros fenyőerdőben már harmadszor söpört végig, így a megritkult állományt már tarvágásra jelölte ki az erdészet.Tovább >>>

Látogatóközpont lesz Kittenberger Kálmán nagymarosi házából

Megvásárolta és látogatóközponttá alakítja Kittenberger Kálmán Afrika-kutató nagymarosi házát az állam - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón a településen.Tovább >>>

Így kerülhetik el az erdészeti bírságot az erdőgazdálkodók és erdőtulajdosok

Az erdőgazdálkodók és erdőtulajdonosok jó része kapott már bírságot tartalmazó erdészeti hatósági határozatot. Gyakran felmerül tehát a kérdés, sajnos jellemzően inkább utólag, hogy mivel lehetett volna a sokszor húsba vágó elmarasztalást elkerülni. A válasz legtöbbször ugyanaz: egy kis odafigyeléssel és némi papírmunkával megelőzhető lett volna a baj.Tovább >>>

<< < 98. / 372. oldal > >>