Kornél napja
Saját fogyasztásra naponta legfeljebb két kilogramm medvehagymát szabad gyűjteni azokban az állami erdőkben, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek, a kereskedelmi célú gyűjtéshez pedig minden esetben engedély szükséges - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden, a honlapján. Tovább >>>
A tavalyi év magyarországi fája versenyen győztes pécsi havihegyi mandulafa lett a 2019-es év európai fája – tudatta brüsszeli közleményében a verseny szervezéséért felelős cseh Ökotárs Alapítvány.Tovább >>>
Tavaly decemberben megjelent Kecskés Róbert tollából "A golyós fegyvervásárlás 7 buktatója" című könyv, ami a hazai vadászati szakirodalomban hiánypótló alkotás, hiszen ilyen, az átlagos vásárlót segítő művel eddig nem találkozhattunk. Ennek kapcsán beszélgettünk a szerzővel könyvéről, és persze a megíráshoz vezető útról is.
Tovább >>>A kormány, a lakosság és a vállalatok összefogására van szükség a szemetelés és az illegális hulladéklerakók visszaszorítása érdekében - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemléletformáló kampány megnyitóján hétfőn Budapesten.Tovább >>>
2019. április 8 - május 5. között tartja a következő jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzést a Nébih.Tovább >>>
A földvagyon, a vadállomány, a vizek és az erdők elválaszthatatlan egysége Magyarország nemzeti kincse, ezért Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) földügyekért felelős nemrégiben kinevezett államtitkára az egyik legfontosabb feladatának tartja az egyes területek gazdálkodási összhangjának biztosítását.Tovább >>>
Elkezdődött a kullancsszezon; az apró paraziták súlyos betegségek okozói lehetnek - hívták fel a figyelmet az M1 aktuális csatorna vasárnap esti Híradójában. Hozzátették: a kullancsok már nemcsak az erdőkben, hanem a városi zöldterületeken is megjelentek.Tovább >>>
2019. március 21-én egy flashmob részeként egy világrekord dőlhet meg. Az akció célja figyelemfelhívás az erdők veszélyeztetettségére és a fák fontosságára. A STIHL, mint a felelős és fenntartható erdőgazdálkodás elkötelezett híve, mindenkit buzdít a részvételre, hiszen a környezetünk védelme közös felelősségünk.Tovább >>>
Extrém körülmények között mutatta be az ANDL Kft. az AS-MOTOR termékeit az Északerdő Zrt. területén, ahol a vállalkozók arra voltak kíváncsiak, mit tudnak a Németországban gyártott gépek, és mire lehet felhasználni őket az erdősítésekben.Tovább >>>
Megkockáztatjuk, hogy talán senki, vagy csak nagyon kevesen merik úgy felavatni új erdészeti gépüket, ahogy Tóbi István tette a napokban. A cég vezetője ugyanis a hajók átadásánál szokásos módon egy pezsgősüveget vágott a Robusta Kft.-hez érkezett PONSSE Ergo harvesterhez. A próbálkozás azonban nem úgy végződött üvegtöréssel, ahogy azt a legtöbben várták volna. Gépavatás felsőfokon az alábbi videóban.Tovább >>>
A hatodik alkalommal megrendezett ifjúsági vadászkürtös versenyen 13 résztvevő mérkőzött meg egymással két korcsoportban. A gyermekek 14 éves korig, az ifjúsági kategóriába tartozók pedig 14 és 22 éves kor közötti életkorban indulhattak a FeHoVa alkalmával meghirdetett megmérettetésen. A vadászati kultúra továbbadásán és a közönség szórakoztatásán túl egy magas színvonalú és szoros versenyt láthattunk, amit a pontszámok is tükröznek.Tovább >>>
A ZALAERDŐ Zrt. (székhelye: Nagykanizsa, Múzeum tér 6.) munkatársakat keres az alábbi munkakörök betöltésére:Tovább >>>
Az elmúlt időszak átlagosnál melegebb időjárása miatt már februárban elkezdődött a tavaszi erdőtűz szezon. Az elmúlt egy hétben a keleti országrészben már életbe lépett a tűzgyújtási tilalom, emellett azonban az ország nyugati felében is indokolttá vált a tilalom elrendelése. 2019. március 6-tól az ország teljes területén érvényesek a tűzgyújtási tilalom idején betartandó korlátozások! A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. Tovább >>>
Továbbra is nagy területen vannak erdőtüzek az Egererdő Zrt. területén annak ellenére, hogy a térségben is tűzgyújtási tilalom van érvényben. Az állami erdőgazdaság már múlt héten is tájékoztatott arról, hogy a társaság erdészeti is segítik a tűzoltók munkáját, azóta újra a lángokkal kellett küzdeniük.Tovább >>>
2019. május 25-én a svédországi Tjolöholms Slott városábn, azon belül is csodaszép helyszínen, a Tjoloholm kastélyban rendezik meg a STIHL Timbersports Champions Trophy kupát. A favágók legnagyobb kupaversenye szombaton 17:30 és 22:00 között zajlik, ahol a világ legjobb sportfavágói csapnak össze. A felnőttek nagy csatája előtt pedig a Rookie World Championship, vagyis az ifjúsági világbajnokság is lezajlik, így az utánpótlás versenyzők is készülnek a májusi megmérettetésre.Tovább >>>