Gizella napja
Új igazgatót neveztek ki a Bakonyerdő Zrt. Keszthelyi Erdészetének élére. Hoffmann Pál a napi feladatok ellátása mellett fontosnak tartja, hogy minél szélesebb társadalmi rétegekkel szerettesse meg az erdőjárást. Ennek érdekében jelenleg is számos beruházás zajlik, de a jövőre nézve is vannak tervek.Tovább >>>
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) újabb kedvező hitelkonstrukciókat jelentett be kifejezetten az agrárvállalkozások számára, az áprilisban meghirdetett több mint 1500 milliárd forintos, a gazdaság újraindítását célzó finanszírozási csomag mellett, erről hétfőn tájékoztatta az MTI-t.Tovább >>>
2020. június 19-én az Országos Erdészeti Egyesület a vonatkozó törvényi előírásoknak és az egyesületi szabályozásoknak megfelelően elnök és alelnök választást tartott, miután Zambó Péter elnök március 3-án bejelentette az elnöki tisztségről történő lemondásának szándékát, majd május hónap folyamán írásos nyilatkozat formájában lemondott az Egyesületnél betöltött elnöki pozíciójáról.Tovább >>>
Magyarország ezeréves fáját még a trianoni békeszerződés sem tudta elpusztítani - mondta az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár csütörtökön Sopronban, a Károly-kilátó közelében, ahol átadták a Trianoni Emlékparkot a trianoni békeszerződés centenáriumán, a nemzeti összetartozás napja tizedik évfordulóján.Tovább >>>
Kétezer adag vadhúst adományoztak a koronavírusos betegeket ellátó Dél-pesti Centrumkórház dolgozóinak. A hűtött, konyhakész szarvas- és őzkészítményeket csütörtökön adták Budapesten.Tovább >>>
A globális járványügyi korlátozások miatt az erdőgazdálkodóknál készleten maradt faanyag mennyiségét méri fel egy online kérdőív segítségével a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.Tovább >>>
A Bakony és a Balaton-felvidék erdeiben gazdálkodó Bakonyerdő Zrt.-nél jelenleg is folynak az erdőtelepítési, erdősítési munkálatok. Csatlakozva az Agrárminisztérium Országfásítási Programjához az állami erdőgazdaság a 2019/2020-as erdősítési szezonban összesen 34 hektár területen hozott létre új erdőt.Tovább >>>
Elkezdődött a távoktatás a Soproni Egyetemen. Erről, és az előző hét tapasztalatairól kérdezték röviden prof. dr. Náhlik Andrást, az egyetem rektorát.Tovább >>>
Az elhúzódó koronavírus-járvány a vadgazdálkodás eredményeit is jelentősen visszaveti az elmaradó külföldi vendégvadászok miatt, az erdőgazdálkodási és a vadgazdálkodási feladatokat azonban ellátják az erdészetek.Tovább >>>
A járványügyi veszélyhelyzet miatt előrehozott tavaszi szünetben természetesen folynak az előkészületek a Soproni Egyetemen annak érdekében, hogy a jövő héttől minél zökkenőmentesebb legyen az átállás a távoktatásos rendszerre. Erről a munkáról kérdezték röviden prof. dr. Náhlik Andrást, az egyetem rektorát.Tovább >>>
Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg január 27-én a nyílt iparifa-árverést az Alsó-Ausztriai Heiligenkreutzi Apátságban. Összesen 752 törzs (15 fafajból), 652 tömörköbméter iparifát kínált fel 110 erdőgazda és erdészet az előírás szerinti értékbecslés után a faanyagvevők számára. 15 törzs esetében célloztak meg 1000 EUR feletti köbméterenkénti árat.
Tovább >>>Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke a mai napon az alelnökök számára személyesen bejelentette az elnöki tisztségről történő lemondásának szándékát, mivel megítélése szerint az egyesületnél az utóbbi időben örvendetesen megnövekedett feladatok teljesebb vezetői jelenlétet igényelnek - olvasható az oee.hu oldalon. Az elnökség tagjait levélben is tájékoztatta, és egyben felkérte az elnökséget a 2020. április 17-re tervezett elnökségi ülésig a szükséges előkészületek megtételére.Tovább >>>
Befejeződött a szociális tűzifaprogram a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél. A kormány által meghirdetett programban 157 település összesen csaknem 34 ezer köbméter tüzelőt igényelt társaságtól. Tovább >>>
Natura 2000-es ártéri erdőterület megtisztítására készülnek február 28. és március 1. között a vízügy és a legutóbbi Highlights of Hungary-n Kurátori Díjjal kitüntetett PET Kupa szakemberei. A Vásárosnamény és Tiszaszalka határában található, súlyosan szennyezett területet 2018-ban térképezték fel a PET Kupa hulladékmonitoringot végző szakemberei, és azóta rendszeresen szerveznek ide hulladékgyűjtő akciókat.Tovább >>>
A héten fakitermelés kezdődik a Debreceni Nagyerdőn, a Pallagi út melletti erdőtömbben. A Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészete a munkavégzéshez szükséges engedélyek birtokában nagyjából egy hektáros területen az idős, száradó, balesetveszélyes akác egyedeket távolítja el, más invazív fafajokkal együtt. Az őshonos kocsányos tölgyeket nem érinti a beavatkozás, azokat a Hortobágyi Nemzeti Parkkal egyeztetve úgynevezett hagyásfaként őrzik meg.Tovább >>>