Gizella napja
Augusztus 20-án, 16 órától Recsken, a CBA mögötti parkban rendezik meg a IV. Mátra Kupa fakitermelő versenyt. A magyar STIHL Timbersports csapat tagjainak megmérettetését Pintér László, az Eurosport kommentátora vezeti le.Tovább >>>
Augusztus 12-én, 10 órakor hivatalosan is megnyitotta kapuit a 23. Szentlőrinci Gazdanapok. A vásár vasárnap délutánig várja a szakmai érdeklődőket Szentlőrincen, a Kistermelők Háza melletti területen. Az Erdő-Mező az Agrofórummal közös standon állít ki a B pavilonban, ahol szakkönyvekkel, Erdő-Mező Magazinnal és STIHL nyereményjátékkal várjuk Olvasóinkat!Tovább >>>
A honiak mellett többek között Horvátországból, Ausztriából, Németországból és Erdélyből is érkeznek kiállítók az augusztus 12-én kezdődő Szentlőrinci Gazdanapokra. A Baranya Megyei Vállalkozói Központ (BMVK) legnagyobb szabású rendezvényén telt ház várható. Pohl Marietta, a BMVK vezetője a Pécsi Újság.hu érdeklődésére úgy fogalmazott, több mint húszezer látogató várható, akik számára a szakmai programok mellett kikapcsolódást is kínálnak, s a gyermekes családokat is várják.Tovább >>>
Szeretne még gyorsabban bejutni a régió legjelentősebb mezőgazdasági, valamint élelmiszeripari szakkiállítására és vásárára? Idén már nemcsak a helyszínen, de akár a vásár előtt is megvásárolhatja a belépőket a XXIII. Szentlőrinci Gazdanapokra! Belépők (karszalagok) elővételben két helyen is kaphatóak! A karszalagok adott napra szólnak, így elővételben kizárólag a vásár meghatározott napjára (péntek / szombat / vasárnap) érvényes belépők vásárolhatók.Tovább >>>
A Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2016. június 17-i ülésén úgy határozott, hogy a Tolna Megyei Értékek Napja alkalmából kiemelt megyei értéknek, azaz TOLNAIKUMNAK minősíti a Gyulaji dámszarvast. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2016. augusztus 26-án adja majd át az ezt tanúsító oklevelet.Tovább >>>
Magyarország teljesíteni fogja az üvegházhatású gázok kibocsátása területén kitűzött célokat, ami az Európai Bizottság javaslata értelmében azt jelenti, hogy 2030-ig 7 százalékkal kell csökkenteni egyes ágazatok üvegházhatású gázkibocsátását a 2005. évihez képest - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).Tovább >>>
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Pilisszentiván Község Önkormányzata és a Pilisi Parkerdő Zrt. az Európa Diplomás Szénás-hegycsoport területén közösen elvégzendő természetvédelmi feladatok ellátására vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá július 20-án. Az egyik legrégebbi hazai természetvédelmi területen Pilisszentiván Önkormányzatának csatlakozásával modellértékű szakmai együttműködés indulhat el.Tovább >>>
A rendszeresen jelenlévő kiállítók mellett idén sok olyan is lesz, aki most először jelenik meg a Szentlőrinci Gazdanapokon – közölte Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ igazgatója. A hazai partnerek mellett ebben az esztendőben is bemutatkoznak külföldről érkező kiállítók, köztük osztrák, német és horvát agrárcégek. Ez utóbbiak a partnerszervezeteken, a bjelovári, az eszéki és a verőcei vásárok szervezőin keresztül érkeznek, ezzel is erősítve a Gazdanapok nemzetköziségét.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a Tihanyi-félsziget központi részén épülő kilátóról, egy meggyógyult rétisasról, a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat kékestetői állomásáról, és a Soproni Parkerdőben létesülő interaktív erdei múzeumról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe! Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a a Muzsikál az erdő programsorozat nyitónapjáról, a júliusi erdei kisvasutas programokról, a Budakeszi Vadaspark új interaktív tanösvényéről, a Baktalórántházán berendezett időszakos vadászati és erdészeti kiállításról és a szív- és érrendszeri betegeknek kialakított budapesti tanösvényről szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Várhatóan Soproni Egyetem néven működik tovább négy karral januártól a Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME), miután Palkovics László oktatásért felelős államtitkár július 1-jén Szombathelyen bejelentette, hogy az NYME-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez (ELTE) kerülhet a Savaria Egyetemi Központ (SEK). Az új struktúráról ősszel tárgyal a Parlament - tájékoztatta a soproni székhelyű felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-t.Tovább >>>
Együttműködési keret-megállapodást kötött a Szent István Egyetem és a Pilisi Parkerdő Zrt. a szakmai, tudományos és oktatási együttműködés feltételeinek megteremtéséről. A megállapodást július 5-én, Gödöllőn írta alá dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora, Figler Kálmán, az Egyetem kancellárja és Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója.Tovább >>>
Június 16-án lövészettel, 17-én pedig további gyakorlati és elméleti feladatokkal várták a legjobb hazai hivatásos vadászokat a Bakonyerdő Zrt. Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskolájának terültén. Két év elteltével ugyanis a Mecsek után 2016-ban Balatoncsicsón rendezte meg az Országos Magyar Vadászkamara a Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyének döntőjét.Tovább >>>