Erdészet főkategória cikkei

Elérhetők az új formanyomtatványok erdőgazdálkodóknak és erdészeti szakszemélyzetnek

Új formanyomtatványokon kell lejelenteni a 2017-ben végrehajtott, illetve a 2018-ban tervezett erdőnevelési és fakitermelési tevékenységeket! - figyelmeztetett a NÉBIH Erdészeti Igazgatósága az Erdő-Mezőhöz szerdán eljuttatott közleményében. A napokban több olvasói megkeresés is érkezett portálunkhoz a nyomtatványok kapcsán, a hivatalos tájékoztatóból pedig az is kiderült, hogy ezek már elérhetők a NÉBIH hivatalos honlapján.Tovább >>>

Drasztikusan emelkedett a faanyag ára, rönkfa-exportőrből importőrré vált Románia

Érdekesen alakult a 2017-es év a romániai erdészeti ágazatban: a törvényi módosítások és az agresszív áremelések oda vezettek, hogy az ország nettó rönkfaimportőrré vált – hasonlóra még nem volt példa. A Romsilva közlése szerint a licitek során a faanyag 43 százalékkal volt drágább, ez főként a bükkfára volt jellemző, ami iránt hatalmas kereslet mutatkozott.Tovább >>>

Szinte lehetetlen a fakitermelés a Mátrában

"Elkezdődött az új év, amelyben sok izgalmas feladat elé nézhetünk. Már az első héten a természet nagy kihívást adott nekünk, hiszen a téli fagy helyett a +10 fokos meleg idő köszöntött be" - közölte az Egererdő Zrt. közjóléti közleményében, amelyben hangsúlyozzák; az állami erdőgazdaság számára télen a legnagyobb feladat a fakitermelés. A területeik nagy arányú védettsége miatt ugyanis szinte csak vegetációs időn kívül van lehetőség ezen feladat elvégzésére.Tovább >>>

Négymilliárd forint jutott szociális tűzifára

Az idei szezonban négymilliárd forintot használhatnak fel az önkormányzatok a Belügyminisztérium önkormányzati költségvetési fejezetéből szociális tűzifa vásárlására - közölte a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára kedden, a Pest megyei Galgahévízen.Tovább >>>

Hatalmas károkat okoznak a hódok a Jeli Arborétumban (+VIDEÓ)

Az ötvenezer forint eszmei értékű védett állat már több mint ötven, köztük több százéves bükkfát annyira megrágott, hogy pusztulásuk elkerülhetetlen.Tovább >>>

Hiányzik a munkaerő, kiszámíthatatlan a piac - Csődhelyzet a csemetekertekben

Hosszú ideje kongatják a vészharangot az erdészeti csemetetermelők, a szaporítóanyag előállítása ugyanis évről-évre drágább, egyre inkább nehezebb, miközben az árak nem, vagy csak alig emelkednek. A közelmúltban azonban a költségek növekedése mellett egy újabb, rövidtávon megoldhatatlannak tűnő gonddal kell szembenézniük a hazai termelőknek: az egész országban megfigyelhető munkaerőhiánnyal. A rendkívül kézimunka-igényes ágazat esetében a közfoglalkoztatási program is inkább csak károkat okozott, akik ugyanis eddig vállaltak idénymunkát, inkább az 50 ezer forintot választják a valódi munkával is járó magasabb bérek helyett. Erről és más aktuális kihívásokról beszélgettem két dunántúli csemetetermelővel.Tovább >>>

Ezúttal Palánki Gábor erdészetvezető vehette át a „Gyulaj Zrt-ért” aranygyűrűt

2017. december 21-én a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. megtartotta évzáró ünnepségét, amelyen ezúttal is átadták a „Gyulaj Zrt-ért” aranygyűrűt. A kitüntetést hagyományosan olyan erdőgazdasági dolgozók kaphatják meg, akik emberi és szakmai téren is megbízható stabilitást jelentenek a társaság életében, és munkájukban kiemelkedőt alkotnak.Tovább >>>

Lemondott a román erdészeti miniszter, összevonhatják a tárcát a környezetvédelmivel

Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott Doina Pană, Románia vízügyi és erdőgazdálkodási minisztere - adta hírül az Agerpress hírügynökségre hivatkozva a Transindex.ro.Tovább >>>

NÉBIH: Az erdészeti jogszabályok változása miatt módosulnak a nyomtatványok

"A december 29-én hatályba lépett jogszabályok miatt [433/2017. (XII.21.) Kormány rendelet, valamint a 61/2017. (XII.21.) FM rendelet) szükségessé vált a NÉBIH honlapján elérhető nyomtatványok módosítása. A módosított nyomtatványok január első hetében lesznek elérhetőek. Megértésüket és türelmüket köszönjük!" - közölte év elején a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága.Tovább >>>

Segít a SEFAG! - Fahasználati munkák adminisztrációja, végrehajtása és a faanyag értékesítése

Ha Ön erdőtulajdonos, bejelentett erdőgazdálkodó, de még nem döntött a birtokában lévő vagyon használatáról, akkor ne késlekedjen!Tovább >>>

Siófokon lesz a 2018-as Országos Erdészbál

Régi hagyományt elevenít fel az Országos Erdészeti Egyesület január 27-én. Siófokon ugyanis Országos Erdészbál lesz, amelyre még január 12-éig lehet jelentkezni.Tovább >>>

Rosszul pozicionált az erdészeti csemetetermesztés - Évértékelő beszélgetés az EESZT ügyvezetőjével

Munkaerőhiány, alacsony csemeteárak, rossz gépesítettség, az öntözés nehézségei, a fagykárenyhítés hiánya, klímaváltozás, az erdőtelepítések visszaesése, a pályázatokból történő kiszorulás, a növényvédelmi lehetőségek beszűkülése… Folytassuk még az erdészeti csemetetermelők problémáit sorolva? Úgy hiszem, a bevezetőben nincsen rá szükség, így is nagyon hosszúra sikerült a lista, ráadásul Farkas Pál, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács idén megválasztott ügyvezetője sorra vette a gondokat évértékelő beszélgetésünk során. A Globalplant Garden Kft. telepvezetőjével november végén ültünk le a Heves megyei Kálban, hogy visszatekintsünk a 2017-es évre. Gribek Dániel riportja.Tovább >>>

Egy magánerdő-gazdálkodó gondolatai az erdőtelepítések támogatásáról

A közelmúltban jelent meg az Erdő-Mező Magazin erdészeti csemetés és szaporítóanyagos különszáma, amelyben egy olvasói levelet is közzétettünk. A november végén íródott gondolatok ezúttal honlapunkon is elolvashatók Kiss Richárd János erdőmérnöktől. Az Erdő-Mező természetesen a jövőben is vár olvasói véleményeket!Tovább >>>

Öt szekérrel lopták a fát a székelyföldi erdőből

Öt szekérrel vonult ki hat személy egy Salamás melletti erdős részre, ahonnan törvénytelenül vágtak ki közel húsz fát.Tovább >>>

Újabb vádemelés az erdélyi erdő-visszaszolgáltatási botrányban

Vádat emelt az erdő-visszaszolgáltatási korrupciós botrányban az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Ö. M. sepsiszentgyörgyi ügyvéd ellen. A DNA sközleménye szerint, az ügyvédet, aki a Kovászna megyei ügyvédi kamara tagja, megvesztegetés elfogadásával gyanúsítják.Tovább >>>

<< < 116. / 300. oldal > >>