Erdészet főkategória cikkei

Átadták a Szakszerű Erdőgazdálkodásért Díjat és a "Kétmilliomodik hektár magyar erdő" emlékérmet

2013. október 4-én a Vidékfejlesztési Minisztériumban, a XVII. Erdők Hete rendezvényeként megtartott Erdészeti támogatások a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között című szakmai konferencián adták át a NÉBIH által adományozott Szakszerű Erdőgazdálkodásért díjat és a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság és az Országos Erdészeti Egyesület közös elismerését, a Kétmilliomodik hektár magyar erdő emlékérmet.Tovább >>>

Fiatalok lopták a fát Pálmajor közelében - lebuktak

Fiatalok lopták a fát Pálmajor közelében, de rajtuk ütöttek a nagybajomi rendőrök.Tovább >>>

Összegyűltek a magánerdősök - Hangulatjelentés a MEGOSZ nagyrendezvényéről (+KÉPEK)

Részletes tudósítást csak később fogunk készíteni a MEGOSZ október 5-i nagyrendezvényéről, sőt, videóban is beszámolunk majd a szakmai programról, de egy kis hangulatjelentéssel a helyszínről is jelentkezünk! Frissítjük!Tovább >>>

20 éves az Európai Erdészeti Intézet

Szeptember 23. és 27. között a franciaországi Nancy-ban „Erdeink a 21. században – készen a kockázatokra és lehetőségekre?” címmel, több napos grandiózus konferencia-sorozattal ünnepelte két évtizedes sikeres működését Európa erdészeti kutatásának egyik vezérhajója, az Európai Erdészeti Intézet. Tovább >>>

83 milliárd forint az erdőgazdálkodás és a mezőgazdaság versenyképességének javítására

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tervezett jövő évi kiadási, bevételi és támogatási főösszegei is magasabbak az ideieknél - derül ki a hétfőn közzétett 2014-es központi költségvetésből, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.Tovább >>>

A magyar csapat nyerte a Fiatalok Európa Erdeiben tanulmányi versenyt

Szeptember 25-én és 26-án rendezték meg Portugáliában, a Peneda-Geres Nemzeti Parkban a Fiatalok Európa Erdeiben (YPEF) nemzetközi tanulmányi verseny európai döntőjét, melyet a Baár-Madas Református Gimnázium Kozma Katica, Csobaji Lehel és Újvári Gergely alkotta csapata nyert meg, a második helyezett görög és a harmadik helyen végzett lengyel csapat előtt. A magyar csapat felkészülését Vetlényi Dávid tanár úr irányította.Tovább >>>

Erdésznap lesz a Göcseji Falumúzeumban

Az erdőt, az erdőgazdálkodást mutatják be a Zala kincse az erdő - Erdésznap című egész napos rendezvényen szombaton Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban. Tovább >>>

Erdőterületeket is árverez a NAV novemberben

Egyelőre négy kisebb erdőterületet hirdetett meg árverezésre a NAV a november 5. és 8. közötti időpontra. Tovább >>>

A puszta fővárosában tartották meg a III. ERDŐSZ Napot (+KÉPEK)

Hortobágyon találkoztak az észak-alföldi erdészek: a „puszta fővárosában” szombaton rendezték meg a III. Regionális ERDŐSZ Napot. A rendezvényen az Országos Erdészeti Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok-, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei tagjai vettek részt.Tovább >>>

Látogatói központot és vadászkápolnát avattak a HM Verga Zrt.-nél

A kormány kinyitja az emberek előtt az elzárt területeket, így például az eddig elzárt turistautakat, erdei utakat - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. látogatói központ és vadászkápolna avató ünnepségén Olaszfalu-Alsóperén szombaton.Tovább >>>

2013 első félévében 5 ember vesztette életét az agráriumban

A munkabalesetek száma nőtt, de a halálos áldozattal járó munkabaleseteké csökkent az idei év első felében a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága pénteken.Tovább >>>

A fatüzelés energetikai és környezetvédelmi összefüggései

A fatüzelés energetikai és környezetvédelmi összefüggései kapcsán Fehér Sándor tartott előadást a 2013-as innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállítás és vásár “Faenergetika napjainkban” című konferenciáján. A tanulmány összefoglalója most az Erdő-Mező Online portálon is olvasható!Tovább >>>

Minél többen osztozzanak az erdő javaiból - Megnyitották az Erdők Hete rendezvénysorozatot

A Vidékfejlesztési Minisztérium számára kiemelten fontos cél az erdők közjóléti szolgáltatásainak fejlesztése, ezért bővítettük az erdők látogatásának lehetőségeit, növeltük a közcélú és közjóléti beruházások értékét – mondta Bognár Lajos helyettes államtitkár a XVII. Erdők Hete országos nyitórendezvényen.Tovább >>>

A fásszárú energiaültetvények létesítésének termőhelyi és technológiai kérdései

Az ültetvények létesítésének termőhelyi és technológiai kérdései kapcsán Schmidt Péter tartott előadást a 2013-as innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállítás és vásár “Faenergetika napjainkban” című konferenciáján. A tanulmány összefoglalója most az Erdő-Mező Online portálon is olvasható!Tovább >>>

Magyar kutatók fékezhetik meg a gesztenyefák pusztulását - kísérleteznek a kéregrák ellenszerével

Évtizedek óta pusztítja a gesztenyéseket a Kínából származó Cryphonectria parasitica, ismertebb nevén a kéregrák. A gomba megjelenése óta több mint 1000 hektárnyi faállomány tűnt el hazánkból, lehetetlenné téve ezzel az igen kiváló beltartalmi értékekkel bíró magyar gesztenye ipari méretű termesztését.Tovább >>>

<< < 274. / 301. oldal > >>