2025. november 1. szombat,
Marianna napja
Marianna napja
Dévény telploma a várból[/caption]
Összességében azonban egy ilyen utazás abból áll, hogy jó esetben este megérkezünk a helyszín közelébe, felkészülünk a másnapi munkára, aztán reggel irány a helyszín, ahol egészen estig fotózunk, forgatunk, interjúzunk, az anyagok feldolgozása pedig éjszakába nyúlóan folyik a szálláson. Nehogy bárki is félreértsen, ez nem panasz, hiszen így is nagy élmény minden egyes ilyen program. Ez mindössze egy kis felvezetés az Erdő-Mező felvidéki és csehországi kalandjához. Április 2-án ugyanis úgy indultunk útnak, hogy elhatároztuk: ami útba esik, és ami belefér az időnkbe, azt most megnézzük, megcsodáljuk.
Ezért aztán szombat reggel korán indultunk el Budapestről, illetve én Pilisvörösvárról, majd Mosonmagyaróváron felvettük a csapatunk két tagját, és hatan nekivágtunk az egyébként nem túl hosszú útnak. A brünni TechAgro és Silva Regina vásárra ezúttal egy forgatási napot szántunk, hétfőn pedig jöttünk is haza – szintén néhány megállóval tarkítva utunkat.
Azon kívül, hogy látni is akartunk valamit az utunkba eső helyekből, csapatépítésnek is szántuk ezt a kis külföldi munkát, így megpróbáltuk az Erdő-Mező teljes csapatát párosával összeszedni, ami persze nem sikerült. Végül a marketingvezető, Ági, a kreatívvezető, Zoli és párja, Szabina, vadgazda mérnök állandó szerzőnk, Márk és felesége Zsuzsi, valamint én magam értünk rá a szórakozással vegyített hétvégi munkára. Nagy sajnálatomra menyasszonyom szakdolgozatírásra kényszerült, így Ő nem kísérhetett el bennünket Csehországba.
[caption id="attachment_29582" align="aligncenter" width="600"]
Az Erdő-Mező utazó csapata (Szabina, Zoli, Ági, Dani, Zsuzsi, Márk)[/caption]
Elindultunk tehát Mosonmagyaróvárról, ahonnan a felvidéki Dévény várához vezetett az utunk. Az első helyszínt Ági választotta, ráadásul egy ötletes csapatépítő "feladattal" is készül nekünk. Mindenki kapott húzott két nevezetességet, amit a három nap alatt meglátogattunk, és azokról ismertetőt kellett felolvasni. Az első szerencsés persze én voltam, így csodaszép helyen tornyosuló várrom különböző pontjain megtarthattam felolvasásomat annak múltjáról és jelenéről.
A Duna és a Morva folyók összefolyásánál, a Dévényi-kapunál magasodó dévényi vár legendája szerint egy nemes lovag megszöktetett egy apácát a környékbeli kolostorból, akivel a vár tornyába menekült. Amikor üldözőik már a sarkukban voltak, arra eszméltek, hogy a toronyból nincsen kiút. Végső elkeseredésükben kézenfogva levetették magukat a hömpölygő Dunába. Ahol vizet értek, ott a történet szerint azon nyomban egy szikla nőtt, amit azután csak asszonykő (weiber-stein) néven emlegettek. A torony pedig az apácatorony nevet kapta.
A vár tényleg csodálatos, de mint minden felvidéki magyar emlékünk, szívfájdító is egyben. A monumentális építmény sok száz éve áll és vigyázza a Kárpát-medencét, ám napjainkban már magyar szót is csak a látogatóktól lehet hallani. Jó szokásukhoz híven a szlovákok ugyanis egy szót nem írtak le magyarul a magyar történelem egyik emlékhelyén. Mindössze egy rövid prospektust találtunk a nyelvünkön. A vár alatt azonban egy 1896-ban elhelyezett gránittábla hirdeti:
„E kapun ellenség sokszor rontott a magyarra; de egyszer sem nyert rajta tartós diadalt. Ám a nyugot műveltségének ez út ezer évig nem volt zárva soha. S hogy biztosb legyen itt a verseny, a MAGYAR NEMZET rendezte DUNÁJÁT. Áldja meg ŐT ezután is a Gondviselés!”.
A szövegnek volt még két sora, amit a trianoni diktátum aláírása után nem sokkal megsemmisítettek:
„Magyarország ezeréves fennállása ünnepére emelték a magyar Felső Duna szabályozás állami és vállalati végrehajtói”.Kora délután volt már, mire a dévényi várat körbejártuk, ideje volt tovább indulni Csehország irányába. Egy ideig még a Felvidéken vitt az utunk, miközben megcsodálhattunk nagyjából 30-40 dámot, aztán észrevétlenül egy hídon átkelve már országot is váltottunk. Brünn közelébe késő délután érkeztünk meg. A blogbejegyzésem folytatásában Csehország második legnagyobb településéről, annak váráról, székesegyházáról, és persze a Silva Regina kiállításon tapasztaltakról írok majd… Gribek Dani