Ferenc napja
Hegesztett hálóból összehajtogatott, hegyes végű tüskékkel szórta tele a Lillafüredi Erdészet területét valaki az ősszel. Az eset nagy felháborodást keltett a közösségi oldalon - olvasható a boon.hu oldalon. Sokan írtak arról, hogy bizonyára nem gondolkodik normálisan, aki ilyet tesz, hiszen a földből kiálló, éles tüskék súlyos sérüléseket okozhatnak a kerékpáros és gyalogos turistáknak, ha pedig ló hátán túrázik valaki az erdőben, és a lova belelép a hegyes vasba, biztos, hogy ledobja hátáról a lovasát. A kommentelők között vannak olyanok is, akik megjegyzik, talán nem kellene az erdőben motorral és quaddal száguldozni, akkor a vastüskékre sem lenne szükség.Tovább >>>
A fakitermelők, erdészeti vállalkozások számára is több újdonsággal jelentkezik a közeljövőben a STIHL. Az egyik ilyen az ADVANCE ProCOM névre hallgató intelligens fülvédő, ami egyértelműen mérföldkőnek számít az egyéni védőfelszerelések világában. Az ugyanis nemcsak a dolgozók testi épségének megóvásában segít, de az ágazat digitalizációját is fejleszti.Tovább >>>
A kormány 480 forintban rögzíti a 95-ös oktánszámú benzin és a dízel literenkénti árát, jelentette be Gulyás Gergely a kormányszóvivői tájékoztatón. Az intézkedés november 15-én lép életbe, és három hónap elteltével vizsgálják felül. A miniszter azt is elmondta, hogy azokat a benzinkutakat, melyek nem tartják be az árstopot, be fogják zárni.Tovább >>>
Szerdától bruttó 5 forinttal csökkentik a gázolaj nagykereskedelmi árát, a benzin ára a hét közepén nem változik - közölte a holtankoljak.hu. Így az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak szerdától: 95-ös benzin: 506 Ft/liter, gázolaj: 512 Ft/liter.Tovább >>>
Tízpercenként csörgött egy kaposvári benzinkút telefonja, mindenki az AdBlue adalékanyag miatt érdeklődött, még egy másik kútról is telefonáltak, ahol már hetekkel ezelőtt elfogyott a modern dízelautók és munkagépek egyik elengedhetetlen folyadéka. Ezen a kaposvári kúton sem kapható napok óta – derül ki a Sonline.hu összeállításából, amelyből a 24.hu szemezget.Tovább >>>
A 6x6 Trans Kft. csapata bővítése miatt gyakorlattal rendelkező gépkezelőket keres forwarderre és fakitermelő fejekkel szerelt forgókotróra becsehelyi telephellyel. A munkavégzés helye nagyrészt Zala és a környező megyék.Tovább >>>
Idén is kihirdették a "Tractor of the Year" vagyis az "Az Év Traktora" cím győzteseit, ezúttal a bolognai EIMA adott otthont a rangos megmérettetés ünnepélyes eredményhirdetésének. 1998 óta zajló, 25 ország 26 szakmai zsűritagjának köszönhetően tényleg komoly cím elnyerése 2022-re is négy kategóriában történhetett meg.Tovább >>>
A Debreceni Járásbíróság október 11-én hirdetett ítéletet abban az ügyben, amelyben négy vádlott átvert öt sértettet, akik a pénzükért cserébe nem kaptak semmit, írja honlapján a Debreceni Törvényszék.Tovább >>>
Új, minőségi termék forgalmazásába kezdett a Hosagép Kft. A Budapest és Pest megye területén meghatározónak számító kerti- és erdészeti gép kereskedőnél ősztől már elérhetők az ausztriában gyártott és fejlesztett PROTOS védősisakok. Az eszközök nemcsak biztonságosak, de az átgondolt, gyakorlatvezérelt fejlesztésnek köszönhetően nagyon kényelmes és praktikus.Tovább >>>
A 6x6 Trans Kft. csapata bővítéséhez becsehelyi telephelyű munkagép karbantartóműhelyébe azonnali kezdéssel munkagép (erdészeti, mezőgazdasági, föld stb.) és teherautó szerelőt vesz fel.Tovább >>>
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság értékesítésre kínálja fel a tulajdonában lévő, feleslegessé vált, használt mezőgazdasági gépeit - olvasható a szervezet honlapján. A New Holland TM 190 traktorra, a 32 soros Lajta vetőgépre és a EKO-6 sorközművelőre az ajánlattételt személyesen vagy postai úton október 15. délelőtt 11 óráig lehet leadni. A borítékok kibontásának időpontja október 18. délután 13 óra.Tovább >>>
Fotó: Waldverband[/caption] Az ausztriai településen, Traunkirchenben farminart (erdészeti webináriumot) tartanak decemberben, amely áttekintést nyújt a csörlők biztonságos használatáról az erdőben. Az online közvetített esemény akár a németül tudó magyar gépkezelők számára is érdekes lehet. Tovább >>>
Olyan könnyedséggel cikázik nagy sebességgel a Zürichi Egyetem kutatóinak az autonóm drónja egy erdő fái között, mint ahogy egy nagyobbacska szitakötő kerülgeti a nádszálakat. A kutatók négyrotoros gépének az a különlegessége, hogy bármilyen ismeretlen és összetett környezetben elboldogul önállóan. A tájékozódáshoz ugyanis kizárólag a fedélzeti szenzorai által valós időben begyűjtött adatokat használja - írja a bitport.hu portál.Tovább >>>
Nemcsak széles választék, de rengeteg innovatív technológiai elem, megoldás is jellemzi a STIHL motorfűrészeit a belépő kategóriától egészen a legnagyobb, legprofibb gépekig. Injektoros befecskendezés, antivibrációs rendszer, akkumulátoros eszközök. Csak néhány olyan megoldás, ami hatékonnyá, biztonságossá és kényelmessé teszi a favágást – történjen az a kertben, egy építkezésen, egy parkban vagy az erdőben.
Tovább >>>Az AS-Motor június elején mutatta be első elektromos meghajtású magasgazvágóját. A fejlesztő csapat megérzése alapján a professzionális akkus fűnyírók ideje most jött el. Mi sem bizonyítja jobban: a profi gépeket egy innovációs versenyen (Demopark) a legjobbnak értékeltek. Tovább >>>