Ármin napja
Folytatódik az Agrárminisztérium által indított, rendkívül sikeres Településfásítási Program. A minisztérium az egyértelműenpozitív tapasztalatok alapján további egy milliárd forintot biztosít a 10 ezer fő alatti települések számára, így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb 24 ezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjában. Az érdeklődők első lépésként június 10-e és 30-a között regisztrálhatnak, majd a konkrét fákra vonatkozó igényüket július 5-étől nyújthatják be az orszagfasitas.hu oldalon keresztül. Tovább >>>
A méhek védelmére, természetben betöltött szerepükre és a méz jótékony hatásaira hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület közös edukációs kampányában. Tovább >>>
Kormányzati célkitűzés a fával borított területek növelése, ugyanis az erdő az egyik fontos eszköz a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklésében - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Baranya megyei Vajszlón. Tovább >>>
Debreceni Erdőskönyv – ezzel a címmel írt olvasmányos, gazdagon illusztrált könyvet Gencsi Zoltán erdőmérnök, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. munkatársa. Az erdőgazdaság gondozásában megjelent kötetet a Debreceni Erdészetnél mutatták be. A résztvevőket dr. Szalacsi Árpád vezérigazgató köszöntötte, a könyvet Papp József helytörténet-kutató ismertette, a bemutatón közreműködött Molnár Miklós erdőmérnök, népzenész.
Tovább >>>Egyedülálló kezdeményezés indult útnak Budakeszi közelében: a fenntarthatóság és a fajgazdagság érdekében, a Fiskars finanszírozásával 200 őshonos, virágzó fát és ugyanennyi cserjét ültetett el a Pilisi Parkerdő, ezen kívül kihelyeztek két méhecskehotelt és két kaptárt. Tovább >>>
A Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Szári Zsoltot az agrárminiszter május 1-től. Tovább >>>
Mostanában szinte minden nyersanyagnak alaposan megemelkedett az ára, legyen szó az olajról, bányaipari vagy mezőgazdasági termékekről. Az egyik leginkább felkapott termék azonban a faanyag volt, amelynek év eleje óta már majdnem megduplázódott az árfolyama, és lassan olyan drága lesz tőzsdei alapegységenként, mint egy uncia arany. Ez pedig alaposan megdobja az újonnan épített lakások költségét is, így a legtöbb építkezni vágyó amerikai már inkább a mobil fűrésztelep rejtelmeit próbálja megismerni, és magának vágni a faanyagot ahelyett, hogy azt méregdrágán megvegye a boltokban.
Tovább >>>Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelyben csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte. Az Agrárminisztérium által indított program keretében eddig 10 695 fát ültettek el, és május végére mind a 12ezer sorfát kihelyezik a településeken – mondta el Feldman Zsolt Bócsán. Tovább >>>
2021. április 30-án, a Méhek Napja alkalmából együttműködési megállapodást kötött a Kárpát-medence két, nagy tradíciókkal rendelkező szakmai civil szervezete, az Országos Erdészeti Egyesület és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület. A közös szakmai célokat megfogalmazó nyilatkozatot a szervezetek elnökei - Kiss László (OEE) és Bross Péter (OMME) - látta el kézjegyével, az OEE patinás Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtárában. Tovább >>>
Csaknem 226 millió forintból, nagyobb részt európai uniós támogatás segítségével kaszálóberendezéseket fejleszt a mezőgazdasági és erdészeti gépek gyártásával foglalkozó pécsi Hidrot Kft. - közölte a cég az MTI-vel.Tovább >>>
A Debreceni Járásbíróság 2021. április 28-án, előkészítő ülésen távmeghallgatás útján hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki légpuskájával több állatot is elejtett Debrecen külterületén. Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot, valamint mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan, ha a vádlott beismerő nyilatkozatot tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogról.Tovább >>>
Fotó: NEFAG Zrt,[/caption] A NEFAG Zrt., az Alföld erdősültségének növeléséért küzdő erdész elődeihez hűen, az Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Programban immáron harmadik éve végez a vagyonkezelésében álló, az ország klímaváltozás hatásainak leginkább kitett területein erdőtelepítéseket, melyek összterülete mostanra elérte a 35 ha-t. Tovább >>>
A nagyragadozók visszatérése Magyarországra új kihívásokat jelent az általuk lakott területeken élőknek és gazdálkodóknak. A WWF Magyarország a EuroLargeCarnivores LIFE projekt keretében európai példák és a magyarországi tapasztalatok alapján az együttélés megkönnyítésére terepi szakemberek részvételével négyrészes kézikönyvsorozatot készített.
Tovább >>>A klímaváltozás és a hozzá történő alkalmazkodás az erdőgazdálkodás elmúlt száz évének talán legnagyobb kihívása - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Európai Erdők 8. Miniszteri Konferenciáján, szerdán. Tovább >>>