Keresési találatok erre a cimkére: Környezettudományi Központ Alapítvány

Felügyelet alatt áll majd minden állami erdőgazdaság kommunikációja

Szerdán kormányzati közleményben jelentették be, hogy október 10-től hivatalosan is létrejön a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, a kormány új reklámközpontja - írta meg az Index. Az állami erdőgazdaságok PR tevékenységét is innen fogják felügyelni, irányítani.Tovább >>>

Kiemelt állami szerepvállalás az erdősítésben - Interjú Ugron Ákos Gáborral

A fenntarthatóságot és a természeti értékek megőrzését kell szem előtt tartani az állami erdők esetében, s nem a gazdasági, piaci érdekeket – mondta a lapunknak adott interjúban Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért és erdőgazdálkodásért felelős helyettes államtitkára, aki pályája során mindig a természet védelmében munkálkodott. Kiemelte: fontos cél az erdőterületek növelése, az Alföld fásítása, valamint a klímaváltozás mérséklése.Tovább >>>

Szombaton találkoznak a székelyföldi vadászok - Erdő-Mező Interjú

Szombaton rendezik meg a  IV. Székelyföldi Vadásztalálkozót az árkosi kastélykertben, amelynek még ma is nagy erőkkel folyik a szervezése. Az esemény múltjáról, jelenéről és jelentőségéről az egyik málnási rendezőt, Benedek Barnát, a Pro Silva Vadászegyesület elnök–igazgatóját kérdezte az Erdő-Mező.Tovább >>>

10 százalékkal olcsóbb lesz a tűzifa az állami erdőgazdaságoknál

A Földművelésügyi Minisztérium is részt vesz a rezsicsökkentésben, a tárcához tartozó állami erdőgazdaságok 10 százalék árkedvezménnyel árusítanak tűzifát, országosan mintegy 170 ezer köbmétert - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Sarkad-remetén, a Dél-alföldi Erdészeti Zrt. egyik vadászházánál.Tovább >>>

Karintiai erdészek látogatása a Kisalföldön

2014. szeptember 15-én karintiai erdészek csoportja tett látogatást a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt-nél. A tartományi kormányhivatal (Amt der Kärntner Landesregierung*) erdőgazdálkodási alosztályának dolgozói, akik Karintiában elsősorban erdőfelügyeleti és tervezési hatósági feladatokat látnak el, három napos tanulmányúton jártak hazánkban. Ennek egy állomása volt a KAEG Zrt. működési területén eltöltött nap.Tovább >>>

AHWI - Profi erdészeti gépek a területek rekultiválásához

A Megazet Kft. által forgalmazott AHWI-Prinoth erdészeti gépek két csoportot alkotnak. A függesztett gépek traktorra vagy baggerra szerelhetők, de a gyártónak van saját önjáró lánctalpas közelítő gépe is, amelyre a függesztett eszközök és a biomassza aprítók felszerelhetők.Tovább >>>

Elfogadták az özönfajok kiszorításáról szóló uniós rendeletet

Az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács elfogadta hétfőn az úgynevezett idegenhonos özönfajok, vagyis az EU-n kívülről származó, agresszíven terjedő, a helyi élővilágra fenyegetést jelentő állat- és növényfajok kizárását és visszaszorítását szolgálni hivatott uniós rendeletet.Tovább >>>

Az Északerdő Zrt. csapata lett a fakitermelő bajnok

Óriási küzdelemben megvédte bajnoki címét az Északerdő Zrt. 1-es számú csapata szombaton, a Kaposváron megrendezett 13. STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat döntőjében. A Horváth László, Gerőcs János, Kiss Attila, Lengyel Lajos négyes szenzációs időeredménnyel, hibapont nélkül szerezte meg az első helyet és a vele járó 600 000 Ft-os fődíjat.Tovább >>>

Kapitális bikát lőttek Németországban (+KÉP)

Az 57 éves Waidmann Fredy egy repceföldön ejtette el a kapitális bikát Stremlow közelében. A gímszarvas 245 kilogrammot nyomott, az agancsa pedig 17,2 kilogrammot - írja a bild.de német hírportál. A trófea az előzetes becslés szerint akár 260 CIC pontos is lehet.Tovább >>>

Október elején II. Erdésznap Zalában

"Zala kincse az erdő" jelmondattal második alkalommal rendeznek Erdésznapot Zalaegerszegen. A Zalaerdő Zrt és az OEE Zalaegerszegi Helyi Csoportja október 4-én 10 és 18 óra között várja az érdeklődőket az Erdők Hete programsorozat egyik elemeként.Tovább >>>

Fedezd fel az erdőt az erdészekkel! - Az Erdők Hete részletes programja

Fedezd fel az erdőt az erdészekkel! - ezzel a jelmondattal indult hétfőn az 1997 óta megszervezett Erdők Hete.Tovább >>>

Épülő lőtér, bálványfa, közjóléti beruházások és erdészeti kutatás a KAEG Zrt.-nél (VIDEÓ!)

Az idei évben az Erdő-Mező Online és Magazin Szerkesztősége is meghívást kapott az Országos Erdészeti Egyesület és az Erdészeti Lapok sajtókirándulására.Tovább >>>

Ismét erdészeti szakkonferenciát rendeznek Erdélyben

Az OEE Erdélyi Helyi Csoportja és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság 2014. október 24-25-én a kovászna megyei Árkoson rendezi meg a tanulmányi kirándulással egybekötött XIV. Erdészeti Szakkonferenciát.Tovább >>>

Szombaton lesz a XIII. STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat döntője

A hazaérkező világbajnok versenyzőkkel szeptember 27-én személyesen is találkozhatnak Kaposváron, a XIII. STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat döntőjében, ahol a hazai favágószakma legjobbjai mérik össze tudásukat. Kaposváron kiderül, hogy az öt regionális elődöntő során kvalifikált 40 csapat közül kik állhatnak fel a dobogóra.Tovább >>>

<< < 318. / 399. oldal > >>