Jusztin napja
Gödöllőn tartották meg a „legek” fakitermelő versenyét a 2023-as STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális megmérettetéseként, hiszen egyértelműen a legizgalmasabb, a legtöbb induló csapattal zajló, legtöbb nézőt vonzó forduló zárult le június 3-án. A hagyományosan Parkerdő Kupaként is ismert versenyen végül a Bajna II - Vérteserdő Zrt. Alba Berkenye Kft. diadalmaskodott.
Tovább >>>Fordulatos versennyel, szoros küzdelmekkel, és helyi csapat győzelmével ért véget a 2023-ban több év kihagyás után visszatérő Bajnokok Bajnoka egyeneskieséses favágó kupa. A szegedi ligetben tartott szakmai megmérettetésen a tavalyi országos döntőben első 10 helyen végző csapatból nyolc gárda képviseltette magát, és végül a Kaszó Zrt. – Dél-Alföld STIL Kft. győzött – nem éppen a megszokott módon.
Tovább >>>Izgalmas, és színes közönségprogramokkal gazdagított regionális fakitermelő versenyt rendezett Orfűn a STIHL és a Mecsekerdő Zrt. A május 6-i megmérettetésen 5+1 csapat mutatta meg szakmai tudását, és végül a címvédő gárda diadalmaskodott a hazai pályán, ahonnan mindenki továbbjutott a szeptemberi döntőbe.
Tovább >>>Az Országos Fakitermelő Versenysorozat második, dél-nyugat magyarországi regionális fordulóját május 6-án, szombaton rendezik meg az alábbi kísérőprogramokkal.
Tovább >>>Bár az időmérőket követően még a 14. volt, végül a 16. helyen végzett a Juhász István, Strúbel József Dedi, Strúbel Bence, Hamvasi Ferenc összeállítású magyar sportfavágó válogatott az október 28-i, svédországi STIHL Timbersports Világbajnokság csapatversenyében, amit a sorozatban triplázni tudó, félelmetes erejű Ausztrália csapata nyert meg.
Tovább >>>
19 órakor kezdetét veszi Svédországban a STIHL Timbersports Világbajnokság, ahol a magyar válogatott is fűrészt és fejszét ragad. Juhász Istvánnak, Strúbel József Dedinek, Strúbel Bencének és Hamvasi Ferencnek a képernyők is lehet szurkolni az alábbi Youtube videó közvetítésben.
Tovább >>>Hivatalosan barátságos megmérettetés lesz a július 9-i, parádi STIHL Timbersports "Martin Komárek" Emlékverseny, de így is komoly küzdelmek várhatók, hiszen talán még sosem volt ennyire nyílt a dobogóért folyó csata.
Tovább >>>Meglepetés akáccal várták a versenyzőket Ásotthalmon június 11-én, ahol kiderült, hogy melyik 7 csapat juthat be a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság szeptember 10-i döntőjébe. A dobogós helyek izgalmas csatában dőltek el, de a legjobbnak végül a Gemenc Zrt. gárdája bizonyult.
Tovább >>>Reggel még szinte minden versenyző arra számított, hogy esőben kezdi meg a császári favágó versenyt, de az első fejszecsapásokra gyönyörű, késő tavaszi hangulat lengte be az Egresi rétet, ahol 11 csapat mérkőzött meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság idei első regionális fordulójában. A megmérettetés rendkívül izgalmas volt, a dobogós helyekért kiélezett csata folyt, ráadásul az első 7 helyezett csapat kivívhatta a kvalifikációt a szeptember 10-i országos döntőre, amit Bábolnán rendeznek majd meg.
Tovább >>>Ahogy arról korábban írtunk, két év kihagyás után végre visszatér a STIHL által rendezett klasszikus fakitermelő versenysorozat. A négy regionális forduló első helyszíne Császár lesz, ahova május 21-én várnak minden versenyzőt és szurkolót.
Tovább >>>A hétvégén több lesz a napsütés, de néhol továbbra is lehetnek kisebb záporok, akár zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Tovább >>>
Két év kihagyás után végre visszatér a STIHL által rendezett klasszikus fakitermelő versenysorozat. A pandémia után annak regionális fordulói május 21-én Császáron, június 11-én Ásotthalmon, augusztus 13-án Orfűn, augusztus 27-én pedig Bükkzsércen lesznek.
Tovább >>>Hans Peter Stihl 2022. április 18-án ünnepelte kilencvenedik születésnapját. 36 évig volt cégvezető, tíz éve a STIHL Tanácsadó és Felügyelő Bizottságának elnökeként hagyott maradandó nyomot a családi vállalkozásban.
Tovább >>>Az előrejelzések többsége alapján erős lehűlés várható húsvétra: nagypéntekhez képest 8-10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán. Tovább >>>
Kisebb csúszások biztosan lesznek a jövőben, és az új termékek bevezetése is a tervezettnél lassabban zajlik, de alapvetően nincsen gép- és alkatrészhiány a STIHL-nél. A gazdasági kihívásokra ugyanis a családi vállalat folyamatosan próbál hatékony válaszokat adni, a vásárlók minőségi kiszolgálása érdekében akár a közép- és hosszútávú stratégiáikon is azonnal változtatnak. A koronavírus-járvány kirobbanása óta minden kisgép-gyártó komoly nehézségekkel küzd, amit az egy hónapja tartó fegyveres konfliktus tovább súlyosbított, de a STIHL mindent megtesz azért, hogy a felhasználók ezekből alig érezzenek meg valamit.
Tovább >>>