Fülöp napja
Szerda délután menet közben gyulladt ki egy traktor és a hozzá kapcsolt aprítógép Kölked külterületén, feltehetően elektromos meghibásodás miatt. A lángok gyorsan átterjedtek a teljes járműre és annak vontatmányára is.
Tovább >>>Szlovákiában továbbra is bizonytalanság övezi a barnamedvék országos genetikai monitorozását. A „Mi vagyunk az erdő” civil kezdeményezés szerint az állami természetvédelem még mindig nem tudta megmondani, mely intézmény fogja elemezni a több ezer összegyűjtött DNS-mintát, miközben a projekt már hónapok óta zajlik. A tavaszi ébredés után már többször tévedt medve lakott terület közelébe, sérülést, károkat is okozva.
Tovább >>>A Zalaerdő Zrt. nyílt, egyfordulós pályázatot hirdet TLT hajtású erdészeti zúzó beszerzésére. A részletes pályázati felhívás és tájékoztatás e-mailben igényelhető a kapcsolattartó elérhetőségén.
Tovább >>>„A vadgazdálkodás aktuális kérdései” című konferenciát a FeHoVa kiállításon rendezték meg. A szakmai rendezvényen olyan témákkal foglalkoztak, mint a vadkárfelmérés, a vadállomány növekedése és a jogszabályváltozások. Akik lemaradtak az előadásokról, azok visszanézhetik a felvételeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jóvoltából.
Tovább >>>Az OMÉK 2025 keretében, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának szervezésében tartották meg az „Erdei melléktermékek hasznosítási kérdései és lehetőségei” című kerekasztalbeszélgetést. A program részeként a szakemberek a méz gazdasági, kulturális és egészségügyi jelentőségéről, valamint a méhészet előtt álló kihívásokról és lehetőségekről cseréltek gondolatot. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a helyi, minőségi mézek iránti kereslet növekedése, az új termékfejlesztések és a gyermekkorban megkezdett edukáció kulcsszerepet játszanak a méhészet jövőjében.
Tovább >>>A nemzetközi sajtóban 2025. szeptember 23-án megjelent információk szerint az Európai Bizottság fontolóra veszi az erdőirtásmentes termékekről szóló uniós rendelet (EUDR) alkalmazásának újabb, egyéves elhalasztását.
Tovább >>>Huszonöt négyzetméteren égett hétfő hajnalban egy melegítő kazán és az üzemeltetéséhez használt háromezer liter termoolaj egy szombathelyi faipari üzemben, Szombathelyen - tájékoztat a katasztrófavédelem.
Tovább >>>A Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Somogyzsitfa) tizedik osztályos erdésztechnikus tanulói bejárhatták a Forest Power Kft. cserszegtomaji telephelyét.
Tovább >>>Immár harmadik alkalommal valósult meg a Soproni Széchenyi István Gimnázium végzős diákjainak faültetési hagyománya a Széchenyi tölgyfa-ligetben. A rendezvényen részt vett Farkas Gábor igazgató, a négy végzős osztály osztályfőnökei, az esemény szervezője, Tóth Gyula, valamint minden osztály képviseletében két-két tanuló. A programon Preisinger Márk a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. erdőgondnoka hasznos tanácsokkal látta el a tanulókat.
Tovább >>>Az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács közös szlovák-magyar INTERREG projekt keretében innovatív megoldást alkalmaz az erdők klímaváltozáshoz történő alkalmazkodásának megsegítésére. Őshonos fafajok déli származású, vagyis a jövőben várható klímához már adaptálódott magjából újdonságnak számító modern technológiával burkolt gyökérzetű facsemetéket nevelnek, és országszerte több helyszínen kísérletet indítanak növekedésük nyomonkövetésére.
Tovább >>>Több évszázad erdészeti szakirodalmának anyaga a fenntarthatósági gondolatkör kialakulásának lenyomata, amely ma már digitális formátumban mindenki számára elérhető - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára Budapesten, szerdán, a Wagner Károly Digitális Szakkönyvtár projekt bemutató rendezvényén. A 2007 óta tartó digitalizációs program eredménye nemzetközi összehasonlításban is jelentős, 1500 dokumentum mintegy háromszázezer oldalnyi anyagával az egyik legnagyobb magyar nyelvű adatbázist jelenti.
Tovább >>>A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiadványt állított össze a „KAP-RD34-1-24 Erdőterületeknek nyújtott NATURA 2000 kompenzációs kifizetések” támogatásról. A 10 oldalas tájékoztató elsősorban az erdőgazdálkodóknak erdőtulajdonosoknak szól, de emellett hasznos információforrás az erdészeti szakembereknek – szakirányítóknak, szaktanácsadóknak – is.
Tovább >>>A klasszikus nagyüzemi mezőgazdaság nem segíti a biológiai sokféleség növekedését, sőt, arra általában kifejezetten negatív hatással van. Ebbe pedig beletartoznak az apróvad fajok is, amelyek állománya gyakran kifejezetten sérülékeny – gondolhatunk például a fogolyra.
Tovább >>>A már több mint harminc éve alapított Tigercat januárban leszállította a 30 ezeredik legyártott erdészeti gépét.
Tovább >>>Sampo... Ponsse... Westtech... JENZ... Erdészeti gépgyártók, amelyeket hazánkban a Forest Power Kft. forgalmaz, és amelyek ott voltak a 2023-as AUSTROFOMA kiállításon is. Az Alpokban megrendezett eseményen az erdészeti vállalkozók, köztük a magyar szakemberek is, számos eszközt kipróbálhattak, illetve tekinthettek meg a gyakorlatban, köztük például a PONSSE harvesterének azt a fejlesztését, ami egy csörlő segítségével akár 45 fokos szögű lejtőn is hatékony, gazdaságos üzemeltetést tesz lehetővé.
Tovább >>>